Archívum - Hírek

Kulcsmérkőzés a felsőházhoz

2006. 04. 19.

Az utolsó fordulóhoz érkezett a férfi bajnokság alapszakasza. A Szolnoki Olaj KK a MAFC fővárosi otthonában döntő fontosságú mérkőzést játszik ma este hat órától.
     Mielőtt elkezdenénk számolgatni, fontos tudni, hogy az Olajnak saját kezében van a sorsa. Ha győznek a MAFC ellen, akkor bármilyen eredményt ér el a Sopron az Albacomp ellen, a szolnokiak kerülnek be a nyolc közé. A mieinknek ugyanis pozitív a mérlegük - 80-78, 70-67 - a hűség városának csapatával szemben. Olaj-vereség és soproni győzelem esetén az utóbbi csapat örülhet.

     Az egykor szebb napokat látott műegyetemisták sereghajtók a tabellán, nem szabad őket lebecsülni, már csak azért sem, mert öt győzelmükből az egyiket épp a mieink ellen aratták a Tiszaligetben. Hazai pályán szinte mindenkivel szoros mérkőzést vívtak. Példának okáért az Albacomptól négy-, a Debrecentől csak három ponttal kaptak ki, míg a Kecskemét, a Falco, a Nyíregyháza, és a Kaposvár gárdáját legyőzték a Hauszmann utcában. A két évvel ezelőtti szezonban az Olaj kikapott a MAFC-nál, míg a tavalyi évadban csak a hosszabbításban nyertek Cziczásék a fővárosban. Nyilván a piros-feketék ma is kiegyeznének bármekkora különbségű győzelemmel. Pór Péter vezetőedző azonban nem legjobb hírekkel szolgált.

     - Centereink sérülés miatt edzéseket hagytak ki, csak hétfőn este kezdték el a gyakorlásokat. Tudjuk, hogy nem lesz könnyű dolgunk, mert vendéglátónk öt jó légióst foglalkoztat, akik nyilván bizonyítani akarnak, hogy megérik a pénzüket. Ráadásul a MAFC-nak is kell a győzelem, hiszen a kiesésért folyó harcban szükségük van a bajnoki pontokra. Ha az elmúlt hetekben látott fegyelmezett játékunkat nyújtjuk, akkor nem marad el a győzelem - nyilatkozta a szakember.

     A mérkőzés tehát 18 órakor kezdődik Budán a Hauszmann utcai Gabányi Sportcsarnokban, ahol a Bodnár-Benczur-Gorka-bírótrió dirigál. A juniorok összecsapásán pedig 15.30-kor dobják fel a labdát. Több száz Olaj-drukker készül a mérkőzésre. Úgy tudjuk, hogy fővárosi klub megerősített rendezői gárdával várja a találkozót. Sőt, a szolnoki klub is biztosít rendezőket a mérkőzésre. Tóth Zoltán ügyvezető elnök elmondta, rendet fognak tenni, az nem állapot, hogy klubjukat rendszeresen megbüntetik szurkolóik sportszerűtlen viselkedése miatt. A legutóbbi Nyíregyháza elleni derbit követően 150 ezer forint lett a büntetésük, ezzel az idei számla már több millió forintra rúg. Nagyon kérik szurkolóikat, hogy ma és a következő mérkőzéseken is sportszerűek legyenek, mert a további rendbontásoknak a pénzbüntetéseknél is súlyosabb következményei lehetnek. Pályabetiltás, sőt még a bajnokságból való kizárás sem elképzelhetetlen.
A témához kapcsolódó további hír(ek):
Szolnoki Olajbányász Szolnoki MÁV FC Szolnoki Vízilabda Sport Club Szolnoki Sportcentrum MKOSZ Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kosárlabda Szövetség

Copyright © 2001-2020. Szolnoki Olaj Kosárlabda Klub Kft.