Archívum - Hírek

A hétvégén megérkeznek a Szolnoki Olaj KK idegenlégiósai

2006. 09. 09.

Szorgalmasan készülnek az Olaj kosarasai az október 14-i bajnoki nyitányra.
     A piros-feketék közül többen végigdolgozták az elmúlt hónapot. Például Cziczás László, Harazin Tamás, az utánpótlásból kiöregedett Rezák Tamás és Tóth Viktor, valamint junior korú kosarasok. Fülöp Gábor is bekapcsolódott a munkába, ám egy edzést követően megsérült a lába. Jelenleg is gyógykezelés alatt áll a center. Mint Pór Péter vezetőedző elmondta, az állomány jól dolgozik, mindenki maximális erőbedobással végzi a tréningeket. A fiúk főhadiszállása a Tiszaligeti Sportcsarnokban van, ahol technikai és taktikai labdás gyakorlatokat végeznek. Emellett használják a létesítmény konditermét és a tiszaligeti atlétikai pályát is. A légiósok közül eddig egyedül Terrence Davis érkezett meg. A "Feribá" névre hallgató játékos máris munkába állt. Róla tudni, kell hogy májusban Achillesín-műtéten esett át. Idő kell hozzá, még utoléri magát, őt ismerve ez nem lesz egy hosszú folyamat.

     A további légiósok Thomas Kelley, Andrius Jurkunas és Donatas Sabaliauskas e hétvégén érkeznek Szolnokra, és állnak majd edzésbe. A klubnál továbbra sem tettek le egy ötös, külföldi center igazolásáról. A hírek szerint több játékos neve is szerepel az Olaj-vezetők kívánságlistáján.

     Ebben a hónapban felpörögnek az események, hiszen egymás után három felkészülési tornán is indul majd a szolnoki gárda. Közülük az első szeptember 15-17-e között lesz Nyíregyházán. Rá egy hétre a szolnokiak is rendeznek egy mérkőzéssorozatot a Tiszaligetben. Az eseményen a Nyíregyháza, a Dombóvár és a felsőházban újonc Hódmezővásárhely csatázik az Olajjal. Majd e hó végén az egerszegi Göcsej-kupára lesznek hivatalosak a szolnoki kosarasok.
A témához kapcsolódó további hír(ek):
Szolnoki Olajbányász Szolnoki MÁV FC Szolnoki Vízilabda Sport Club Szolnoki Sportcentrum MKOSZ Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kosárlabda Szövetség

Copyright © 2001-2020. Szolnoki Olaj Kosárlabda Klub Kft.