Archívum - Hírek

Kunszenten rendezik az Olaj-Kecskemét tesztmérkőzést

2006. 10. 07.

Egy héttel a bajnoki rajt előtt előkészületi meccset játszik egymással a Szolnoki Olaj KK és az Univer Kecskemét gárdája. Az összecsapás a ma 18 órakor kezdődik a kunszentmártoni városi sportcsarnokban.
     A felek nem először mérkőznek meg egymással Kunszenten. Idén március 1-jén a létesítmény első kosármeccsén az Olaj 69-66-ra verte az Univert. Azóta sok víz lefolyt a Körösön, mindkét csapatnál történtek változások.

     Sokak szerint az eddigi legnagyobb átigazolási fogást a kupagyőztes Kecskemét produkálta a játékospiacon. Tudniillik megszerezte a Körmendtől a lengyel center, Miroslaw Lopatka és az amerikai irányító, Tezale Archie aláírását. A két légiós a maradó Chad McClendonnal, Tomasz Celejjel és Rytis Vaisvilával kiegészülve pedig igen erős magot alkothat. A két külföldi kosaras szerződtetésével nem fejeződött be Meszlényi Róbert edző keretének átalakítása. Hiszen leigazolták a ZTE-ből Csaplár Nagy Ervint. Arról nem beszélve, hogy egyre nagyobb szerepet szánnak tehetséges fiataljaiknak, Vida Máténak, Csorvási Milánnak, Halmai Tamásnak és Tóth Péternek. Közülük a bokaszalag sérüléssel bajlódó Archie játékára egyelőre nem számíthatnak.

     A kecskemétiek szerdán Pakson jártak, ahol a cseh bajnokságban ezüstérmes Prostejov ellen 95-75-re nyertek.
A témához kapcsolódó további hír(ek):
Szolnoki Olajbányász Szolnoki MÁV FC Szolnoki Vízilabda Sport Club Szolnoki Sportcentrum MKOSZ Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kosárlabda Szövetség

Copyright © 2001-2020. Szolnoki Olaj Kosárlabda Klub Kft.