Archívum - Hírek

Olajvereség a főpróbán

2006. 10. 09.

A bajnoki rajt előtti utolsó felkészülési meccsét Kunszentmártonban játszotta a Szolnoki Olaj a Kecskemét ellen.
     Remek hangulatban telt ház előtt zajlott a szomszédvárak csatája a tavasszal felavatott kunszenti sportcsarnokban. Bár az előzetes jelentések két külföldi kosaras teszteléséről szóltak az Olajnál, ám csak egy lett belőle. Csak az amerikai Vernard Hollinsot próbálták ki. A Vajdaságból származó Sasa Topcov a heti tréningeken nem győzte meg a szolnoki szakvezetést arról, hogy szükség van rá a csapatban, ezért már pénteken megköszönték a center játékát.

     Hollins viszont bemutatkozott és nem keltett rossz benyomást az amerikai hátvéd. Tegyük hozzá, hogy volt olyan társa a csapatban, akivel még életében nem találkozott. Ráadásul az időeltolódástól is szenvedett a játékos.

     A mérkőzésen sokáig az Olaj vezetett, a kecskemétiek nem lelték a fonalat. Ám az Olaj védekezésbeli hiányosságai a végjátékban a Bács megyei főváros csapatának malmára hajtották a vizet. A végeredmény 73-70 lett az Univer Kecskemét javára. A győztes legénységből leginkább McClendon és Csaplár-Nagy emelkedett ki. Míg a mieink közül Frana, Jurkunas és olykor Hollins bizonyult ponterősnek. Mint azt Pór Péter az Olaj vezetőedzője elmondta, csapata alig edzett még együtt, ennek ellenére a vártnál többet produkáltak a Kecskeméttel szemben. Mindenesetre nagyon sokat kell még dolgozniuk ahhoz, hogy összeérjenek, és a tavalyi évad hajrájában látott együttes lépjen pályára. Az idő pedig halad előre, hiszen szombaton Kaposváron a bajnoki nyitányon lesz érdekelt az Olaj alakulata.

     A hazai bemutatkozásuk pedig október 22-én lesz a Tiszaligetben, a Debrecen ellen. Arról nem beszélve, hogy a harmadik fordulóban Körmendre kell buszozniuk Cziczáséknak. Tehát nem ígérkezik könnyűnek a mieink sorsolása, de nem is tűnik megoldhatatlan feladatnak.
A témához kapcsolódó további hír(ek):
Szolnoki Olajbányász Szolnoki MÁV FC Szolnoki Vízilabda Sport Club Szolnoki Sportcentrum MKOSZ Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kosárlabda Szövetség

Copyright © 2001-2020. Szolnoki Olaj Kosárlabda Klub Kft.