Archívum - Hírek

Jól rajtoló kosárcsapatok a Tiszaligetben

2006. 10. 21.

Rendhagyó időpontban, vasárnap negyed egykor játsszák a Szolnoki Olaj - Debreceni Vadkasok férfi kosárlabda-rangadót. A szokatlan kezdés oka, hogy a Magyar Televízió élőben közvetíti majd mérkőzést a Tiszaligeti Sportcsarnokból.
     A bajnoki nyitányon mindkét csapat győzelemmel mutatkozott be. Az Olaj Kaposváron nyert 73-70-re, míg a Debrecen hazai pályán, hosszabbítás után 82-78-ra verte a Nyíregyházát.

     A mieink vasárnapi vendégei ebben az évadban is Rajko Toroman irányítása alatt játszanak. Tavalyi állományukból Fodor Márton, Takács Dániel, Sejo Bukva, Tóth Gábor és a Molnár testvérek, András és Miklós maradtak meg hírmondónak. Hozzájuk csatlakozott az amerikai Harris, a horvát Vranjic, valamint két szlovén, Skornik és Mirkovic. Az utóbbi játéka bizonytalan, hiszen a héten Olaszországban egy szívspecialistánál járt kivizsgáláson. Ám szerencsére nincs a szívével semmi probléma. A hajdúságiak közül a hátvéd, Harris 23/3 pont, 7 lepattanó, 6 assziszt és 8 kiharcolt hibát, míg a magasbedobó Varnjic 19/9 pont és 8 lepattanót szerzett.

     Az Olaj kellemes meglepetésre szerezte meg a győzelmet annak Kaposvárnak az otthonában, melyet többen is a bajnokság titkos favoritjának tituláltak. Az Olajnál Kelley (22/3 pont) hozta tavalyról megszokott jó formáját, az új szerzemény Hollins (23/9) és Sabaliauskas 9/6 pont sem okozott csalódást. Mindemellett a jó csapatvédekezés hozta meg a diadalt. A vasárnapi csata előtt Pór Péter, az Olaj vezetőedzője amondó, hogy látták videón a debreceniek múlt heti sikerét. Csak fegyelmezett játékkal érhetnek el jó eredményt a gyors kosárlabdát játszó vetélytársukkal szemben.

     Fontos tudnivalók: A találkozó tehát vasárnap 12.15 órakor kezdődik. A három sípmester Földházi, Benczur és Győrffy lesz. A juniorok összecsapására 9.30-tól kerül sor. A belépők 1000, illetve 700 forintba kerülnek.
A témához kapcsolódó további hír(ek):
Szolnoki Olajbányász Szolnoki MÁV FC Szolnoki Vízilabda Sport Club Szolnoki Sportcentrum MKOSZ Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kosárlabda Szövetség

Copyright © 2001-2020. Szolnoki Olaj Kosárlabda Klub Kft.