Archívum - Hírek

A veretlen Olaj KK szombat este Zalaegerszegen lép pályára

2006. 11. 04.

A listavezető Olaj KK legénységének ma este a Zalaegerszeg otthonában lesz fellépése. Immár az ötödik fordulóhoz érkeztek az érdekeltek a kosárlabda bajnokság felsőházában. A mieink mai vendéglátója a ZTE, mivel a Hódmezővásárhely elleni meccsét csak később játssza le, így három fordulón van túl.
     Mindegyik találkozóját idegenben vívta és mindannyit elveszítette Nicola Lazics együttese. Körmenden 63-79, az Atomerőmű SE otthonában 67-72, míg szerdán Nyíregyházán 71-78 lett a vé&geredmény. Ebből a három derbiből kettőn Pakson és Nyíregyházán egészen a végjátékig nyerésre álltak a kék-fehérek. A nyírségi fővárosban hiába dobtak Gáspárék 46 százalékkal a mezőnyből, és szedtek 30 lepattanót, a 20 eladott labdájuk sorsdöntőnek bizonyult a kiélezett összecsapáson. Bár a ZTE vezetői és drukkerei évekig azt hangoztatták, hogy ők a csapatukban leginkább a magyar játékosokat látják szívesen, most négy légióst is szerződtettek. Nyilván hazai bemutatkozásuk alkalmából mindent elfognak követni, hogy megszerezzék első győzelmüket, és kiengeszteljék szurkolótáborukat.

     Jelezzük, nem lesz könnyű dolguk, hiszen az eddig veretlen szolnoki alakulatot látják vendégül. A piros-feketék két idegenbeli mérkőzésüket nagy csatában Kaposváron (73-70) és Körmenden (67-60) is megnyerték. Ezek mellett magabiztosan hozták a Debrecennel (80-57) és a Hódmezővásárhellyel (86-53) szembeni hazai találkozóikat. Pór Péter, az Olaj vezetőedzője állítja, hogy a Zete erősebb állományú gárda, mint a Körmend, és nagyon nehéz dolguk lesz a zalai fővárosban. Igaz, ennél erőpróbálóbb feladatokat is megoldottak már tanítványai az elmúlt időszakban. Az összecsapás szombaton este hat órakor kezdődik a zalaegerszegi városi sportcsarnokban, ahol a Bognár–Pálla–Győrffy bírótrió fog dirigálni.
A témához kapcsolódó további hír(ek):
Szolnoki Olajbányász Szolnoki MÁV FC Szolnoki Vízilabda Sport Club Szolnoki Sportcentrum MKOSZ Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kosárlabda Szövetség

Copyright © 2001-2020. Szolnoki Olaj Kosárlabda Klub Kft.