Archívum - Hírek

Szomszédvárak csatája

2006. 11. 22.

Újabb nagy meccs előtt áll az Olaj KK, amely ma este hat órakor az Univer Kecskemét csapatával találkozik a Tiszaligetben.
     A szezon előtt még minden rendben volt Kecskeméten, alakult a csapat, épült a csarnok. A nyáron ugyanis megszerezték a Körmendtől a lengyel center, Miroslaw Lopatka és az amerikai irányító, Tezale Archie aláírását. Az utóbbi két légiós a maradó Tomasz Celejjel, Chad McClendonnal és Rytis Vaisvilával kiegészülve pedig igen erős magot alkothatott volna. Igen ám, de azóta Archie és Vaisvila is megsérült. Az előbbi már elkezdte az edzéseket, míg az utóbbival szerződést bontottak a napokban. Pótlására a szerb Milan Radovanovics érkezett, a 197 cm-es hátvéd-irányitó december közepéig kapott szerződést Kecskeméten.

     Még annyit az igazolásokról, hogy Csaplár Nagy Ervint Zalaegerszegről, Soós Gábort pedig az Albacomptól igazolták. Arról nem beszélve, hogy egyre nagyobb szerepet szánnak tehetséges fiataljaiknak, Vida Máténak, Csorvási Milánnak, Halmai Tamásnak és Tóth Péter nek. A sérülések mellett óriási hátrány Meszlényi Róbert csapatának, hogy még egyetlen egy mérkőzést sem tudtak hazai pályán rendezni, mert a vártnál jóval lassabban halad a létesítményük átépítése. Egyes optimista nyilatkozatok szerint január közepén játszhatnak majd saját otthonukban az univeresek. Eddig négy meccset tudtak le, mindet idegenben - Kaposvár (61-80), Debrecen (74-84), Hódmezővásárhely (84-78), Nyíregyháza (65-74) - közülük csak a mezőny leggyengébb csapatának tartott Vásárhelyt tudták legyőzni. A hírek szerint a szomszédvár szolnoki gárda ellen akarják bebizonyítani, hogy nem lehet őket leírni.

     Ehhez a nagyszerű formában lévő olajos alakulatnak is lesz egy-két szava. Bár hurráhangulatot nem szabad kelteni, de elég ránézni a tabellára. A sorozatos győzelmeket sem kell megmagyarázni. Legutóbb épp a bajnoki címvédő Paks otthonában nyertek a mieink 22 ponttal. Tegyük hozzá, a végeredmény egy kicsit csalóka, hiszen a 37. percben csak hat pont volt a felek közötti távolság. Pór Péter, a mieink vezetőedzője állítja, egyetlen meccs se könnyű manapság.

     - A jó erőkből álló Kecskemétet sem szabad leírni, soraikból különösen veszélyes a McClendon-Lopatka centerpáros. Nagy hátrány számukra, hogy nem játszhatnak saját csarnokukban. Továbbra is nagy odafigyeléssel és fegyelmezetten kell játszanunk, csak így folytathatjuk menetelésünket. A jó eredményhez várjuk fantasztikus szurkolótáborunk bíztatását, amelynek ebben a szezonban is rengeteget köszönhetünk.

     Az Olaj - Univer KSE mérkőzés tehát ma este hat órakor kezdődik, melyet a Bodnár - Bognár- Györffy bírótrió fog dirigálni. Mindezt megelőzve a juniorok összecsapásán 15.30 órakor lesz az első feldobás.
A témához kapcsolódó további hír(ek):
Szolnoki Olajbányász Szolnoki MÁV FC Szolnoki Vízilabda Sport Club Szolnoki Sportcentrum MKOSZ Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kosárlabda Szövetség

Copyright © 2001-2020. Szolnoki Olaj Kosárlabda Klub Kft.