Archívum - Hírek

Győzelmével a dobogón köszönti az új esztendőt az Olaj KK

2006. 12. 22.

     Nem kis nehézségek árán, de végül is kicsikarta a 85-82-es győzelmet a Dombóvárral szemben a Szolnoki Olaj kosárlabdacsapata az év utolsó bajnoki ütközetén. A gyengébb idegzetű Olajszurkolók bizony lefehéredtek, amikor a vendég dombóváriak 44-28-ra vezettek a 17. percben.

     - Nem koncentráltunk eléggé sem védekezésben, sem támadásban - mondta Pór Péter, az Olaj vezetőedzője: - Védekezésben elmaradtak a besegítések, mindkét oldalon lemaradtunk a lepattanókról. Hiányzott a sérült Jurkunas játéka, aki jól dolgozik a palánkok alatt. Támadásban kapkodtunk, szaladtunk az eredmény után. Szerencsére a szünet után összekapta magát a társaság, agresszív védekezéssel sikerült ellenfelünket megállítani, támadásban pedig Hollinsék jóval eredményesebbnek bizonyultak, mint az első játékrészben. A végén már vendégeink rohantak az eredmény után, mi pedig higgadtabbak voltunk náluk, jól büntetőztünk. Mint ez a mérkőzés is bebizonyította, nincs előre lefutott összecsapás az idei szezonban, bárki, bárhol, bárkit képes legyőzni. Közel egyforma képességű együttesekből tevődik össze az idei bajnokság mezőnye. A második helyen, biztató pozícióban állunk, de még nagyon sok, 14 mérkőzés van hátra az alapszakaszból - jelezte a szakember.

     Azt is Pór Pétertől tudjuk, hogy a fiúk szabadságot kaptak, a külföldiek már hazautaztak az ünnepekre. A magyar játékosok a két ünnep között dolgoznak, a teljes csapat január 2-től folytatja a munkát. Ekkor már jelen lesz egy új fiú is, méghozzá Molnár András. Ugyanis a Debrecenből távozó 23 esztendős, 195 cm válogatott hátvéd-bedobóval szóban már megegyezett a szolnoki kosaras klub.
A témához kapcsolódó további hír(ek):
Szolnoki Olajbányász Szolnoki MÁV FC Szolnoki Vízilabda Sport Club Szolnoki Sportcentrum MKOSZ Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kosárlabda Szövetség

Copyright © 2001-2020. Szolnoki Olaj Kosárlabda Klub Kft.