Archívum - Hírek

Évnyitó a Sopron ellen

2007. 01. 13.

Az új esztendő első tétmérkőzésén az Olaj KK a Sopron gárdáját fogadja ma este hat órakor a tiszaligeti arénában.
     A soproniak e héten immár második meccsüket játsszák ma este, ugyanis kedden Nyíregyházán szerepeltek, ahol 89-87-es vereséget szenvedtek. Ezzel kilencedik kudarcát szenvedte el Sterbenz László gárdája, mellyel csak 12. helyen tanyázik a tabellán. Lehet mondani, hogy komoly veszélybe került a legjobb nyolc közé jutásuk, bár még 14 forduló hátra van az alapszakaszból. Állományukból a szerb center, Krstanovics megint extrát nyújtott (21 pont, 18 lepattanó). Az amerikai hátvéd, Carberry is ponterős volt (34/3), míg a szlovén bedobó Mandic három triplával segítette csapatát Nyíregyházán. Ami még szembetűnő volt, hogy a cserejátékosok mindössze hét pontot termeltek a 87-ből. Azt is el kell mondani róluk, hogy nagy különbségű vereséget sehol sem szenvedtek. Mérkőzéseik nagy részén csupán néhány ponttal maradtak alul. Reméljük, ez a sorozatuk Szolnokon sem szakad meg.

     Mint jeleztük, az Olajnak ez lesz az első tétmeccse ebben az esztendőben. A múlt vasárnap a Nagyvárad elleni felkészülési találkozón láthatta a közönség a gárdát. Lehet mondani, hogy nem volt haszontalan a mérkőzés, hiszen a Partiumból érkezett ellenfél keményen védekezett, jó edzőpartnernak bizonyult. Azon az összecsapáson már szerepelt a szolnokiak soraiban Molnár András, a Debrecenből érkezett bedobó, aki 23 éves és a felnőtt válogatottban is szerepelt a legutóbbi EB-középdöntőkben. - Mindössze két hete vagyok Szolnokon, de máris otthon érzem magam a városban. A játékostársaim jó fejek, úgy érzem, befogadtak. Az edzések színvonalasak, jó hangulatúak. Remélem, velem együtt sikerül majd folytatni a jó szereplést. Nem lesz könnyű ellenfél a Sopron, mert én a Debrecen színeiben az ősszel már játszottam ellenük, és sajnos hazai pályán három ponttal alulmaradtunk velük szemben. Társaim nevében is megígérhetem, most az Olajjal le fogjuk őket győzni - nyilatkozta a fiatal játékos.

     A Nagyvárad elleni találkozón nem szerepelhetett a cseh centeróriás, Pavel Frana, aki bokasérüléssel bajlódik. Pór Péter vezetőedző azt mondta, bár Frana még nincs százszázalékos állapotban, elképzelhető, hogy tudja vállalni a fellépést. Sőt, Fülöp Gábor is tud már játszani. Vele együtt már jóval hosszabb lesz az olajosok kispadja, mint volt az elmúlt időszakban.

     - Nem győzöm hangsúlyozni, sok egyforma képességű csapat van most a felsőházban. Bárki bárkit, bárhol le tud győzni. Nagyon sok a szoros összecsapás, senki ellen nem lehet biztosra menni. Emlékezzünk tavalyi legutolsó meccsünkre. Csak egy hajszálnyival bizonyoltunk jobbnak a dombóvári gárdánál. Bízunk benne, hogy jól kezdjük az esztendőt, és fantasztikus szurkolótáborunk segítségével kiharcoljuk tizedik győzelmünket - mondta Pór Péter.

     A kezdés tehát este hat órakor, a mérkőzésen a Hartyáni-Cziffra-Gorka bírótrió fog dirigálni. A juniorok összecsapása 15:15 órakor kezdődik.
A témához kapcsolódó további hír(ek):
Szolnoki Olajbányász Szolnoki MÁV FC Szolnoki Vízilabda Sport Club Szolnoki Sportcentrum MKOSZ Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kosárlabda Szövetség

Copyright © 2001-2020. Szolnoki Olaj Kosárlabda Klub Kft.