Archívum - Hírek

Élről várják a folytatást

2007. 01. 17.

Az alapszakasz felét tudták le idáig a csapatok a férfi felsőház küzdelmeiben. Az eredmények alapján a Szolnoki Olaj KK a listavezető.
     Most már nem is a színfalak mögött, hanem a nyilvánosság előtt dúlnak a harcok a honi kosárlabdában. Képtelenség eldönteni, hogy ki az MKOSZ elnöke, a liga helyett beugró tagozatok jogosultan működtetik-e a bajnokságot? Szerencsére az együttesek nem a hatalmi harcokra, hanem a játékra koncentrálnak, magyarán teszik a dolgukat. A férfiaknál az elmúlt évek egyik legkiegyensúlyozottabb bajnoksága az idei, az eddig lejátszott 13 forduló eredményei is bizonyították, hogy bárki bárkit, bárhol képes legyőzni. Mivel sok az egyforma képességű csapat, a hazai pálya előnyét igyekszik mindenki érvényesíteni, ezért is "duplán" számítanak az idegenbeli sikerek. Ebben a mezőnyben a Szolnoki Olaj legénysége az élről várja az alapszakasz folytatását.

     - Hogyan látja az eddig történteket? - tettük fel a kérdést Pór Péter vezetőedzőnek.

     - Várakozáson felül teljesítettünk, hiszen jóformán hat emberrel küzdöttük végig az alapszakaszt. Akár csodának is nevezhetjük, hogy tíz győzelmet szereztünk és csak három alkalommal hagytuk el vesztesen a pályát. Tegyük hozzá, hogy decemberben már nagyon kiütközött a társaságon a fáradság, ennek volt betudható a Falco és a Dombóvár elleni gyengébb teljesítmény. Igaz, az utóbbi mérkőzést nagy nehézségek árán sikerült megnyernünk.

     - Ki ellen játszottak legjobban?

     - A címvédő Atomerőmű SE elleni idegenbeli, a Debrecennel és Péccsel szembeni hazai mérkőzéseken nyújtottuk a legjobb teljesítményt. Ezekben és a további sikerekben nagy szerepe volt csodálatos közönségünknek, amely meccsről meccsre megtölti a csarnokunkat és idegenbe is szép számban kísér el bennünket.

     - A játékosok közül kiket tudna kiemelni?

     - Az egész csapatot. Köztudott, hogy csaknem végig hat emberrel játszottunk, mindenki megtette a magáét. Senki nem szeretnék kiemelni, hiszen ez a teljesítmény a csapatmunka diadala volt.

     - Ebből a pozícióból illik a legjobb négy között végezni az alapszakasz zárasakor?

     - Azt senki ne gondolja, hogy könnyű lesz a folytatás. Továbbra is keményen kell megküzdenünk minden egyes labdáért és pontért. Nincsenek most gyenge csapatok a mezőnyben. Eddigi szereplésünket akkor tudjuk megkoronázni, ha azokat az együtteseket, melyeket idegenben is legyőztünk - Kaposvár, Körmend, Atomerőmű SE - itthon is megverjük. Természetesen az utóbbiak mellett még további győzelmekre lesz szükség egy jó pozíció kivívásához.

     - Mely csapatokra kell leginkább vigyázni?

     - Az Albacomp és a Pécs továbbra is nagyon erős. Az Atomerőmű SE és a Kecskemét is feljövőben van, az utóbbi mérkőzései kilencven százalékát hazai környezetben fogja lejátszani. A Körmend, a Falco, a Nyíregyháza, a Dombóvár, a ZTE és a Kaposvár bárki ellen képes meglepetésekre. Az utóbbi gárda csak két győzelemmel gyűjtőtt be kevesebbet mint mi, ezért is lesz nagyon fontos, hogy szombaton ismét le tudjuk őket győzni. Sajnos Fülöp Gábor újra megsérült, sőt Cziczás Laci sem tud edzeni, mert egy ütközést követően megütötte a jobb vállát. Nem tudni, hogy mikor épülnek fel, pedig rájuk is nagy szükség lenne a folytatásban. Ráadásul a bajnokság mellett Magyar Kupa nyolcaddöntő mérkőzések is várnak ránk, február elején az Atomerőmű SE legénységével találkozunk. Előbb 7-én Pakson, majd 11-én a szolnoki visszavágon. Úgy, hogy nem fogunk unatkozni az elkövetkező időszakban sem - nyilatkozta a szakember.
A témához kapcsolódó további hír(ek):
Szolnoki Olajbányász Szolnoki MÁV FC Szolnoki Vízilabda Sport Club Szolnoki Sportcentrum MKOSZ Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kosárlabda Szövetség

Copyright © 2001-2020. Szolnoki Olaj Kosárlabda Klub Kft.