Archívum - Hírek

Hazai pályán az Olaj KK

2007. 02. 03.

Ma ismét benépesül a tiszaligeti aréna, hiszen este hat órakor az Olaj a Körmendet fogadja bajnoki derbin.
     Nem akármilyen mérkőzésre van kilátás, hiszen a Körmend erős állományú, jó csapat, amely ellen senki sem mehet biztosra. A fiatal és rutinos jól ötvöződnek Sabáli Balázs vezetőedző együttesében. Nem állnak rosszul, ugyanis 9 győzelmükkel az ötödik helyen tanyáznak. Mindössze egy győzelem a hátrányuk a harmadik Atomerőmű SE és a negyedik Albacomp mögött. Igaz, ősi vetélytársuknak a jelenlegi kilencedik szombathelyi Falco is nyolc győzelemmel várja a heti folytatást.

     A vasi piros-feketék a legutóbbi fordulóban a Nyíregyháza gárdáját fogadták, és 86-73-as győzelmet arattak. Érdekesség, hogy a 12. percben még 11-23 volt az állás, ám a következő hat percben egy 23-4-es rohammal a maguk javára fordították a mérkőzést a Rába-partiak. A vége 86-73 lett a körmendiek javára. Némi gond lehet majd számukra, hogy az őszi meccsen 14 ponttal kaptak ki Fodorék a nyírségi fővárosban. Az utóbb emlegetett meccsen amerikai játékosuk, Marqius Ledoux bizonyult a legeredményesebbnek, az erőcsatár többek között 24/6 ponttal – 69 százalékos dobóteljesítménnyel – és tíz lepattanóval nőtt a mezőny fölé. Mellette a válogatott Fodor Gergely (13/6 pont, 12 lepattanó), Ferencz Csaba (10/9 pont) és Mujanovics Samir (11/3 pont) nyújtott átlagon felüli teljesítményt.

     Az Olaj magabiztosan hozta az esztendő eddigi elmúlt három meccsét. Most azonban nehéz sorozat előtt áll a társaság, melynek első állomása a mai találkozó lesz. – Nem győzöm hangsúlyozni roppant kiegyenlített az idei bajnokság, senki ellen nem lehet biztosra menni. Nehéz, nagy csatára számítok a jól támadó Körmend ellen is. Fegyelmezett, jó játékkal és remek közönségünk segítségével azonban legyőzhetjük a jó erőkből álló vetélytársunkat – mondta Pór Péter, a szolnokiak vezetőedzője.

     A kezdés tehát ma este hat órakor, a három sípmester Földházi, Benczur és Kóthay lesz. Pénztárnyitás 14 órakor, és már a szerdai idegenbeli Paks elleni kupameccsre is lehet jegyet venni. A juniormeccs kezdése 15:30-kor lesz. A főbejáratnál lesz ruhatár is, emellett Olaj-sál és naptárárusítás is.
A témához kapcsolódó további hír(ek):
Szolnoki Olajbányász Szolnoki MÁV FC Szolnoki Vízilabda Sport Club Szolnoki Sportcentrum MKOSZ Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kosárlabda Szövetség

Copyright © 2001-2020. Szolnoki Olaj Kosárlabda Klub Kft.