Archívum - Hírek

Az atomvárosban az Olaj

2007. 02. 07.

Magyar Kupa nyolcaddöntő mérkőzésen szerepel ma este hat órakor az Olaj csapata a Paksi ASE-csarnokhan.
     A héten Magyar Kupa-mérkőzések szerepelnek a programban. A nyolcaddöntő első mérkőzésén az Olaj KK ma este Pakson vendégszerepel. A visszavágót az eredetileg tervezett vasárnapi időpont helyett szombaton este hat órakor játsszák a Tiszaligeti Sportcsarnokban.

     Ahhoz képest, hogy még a nyolc közé jutás a tét, a bajnokság első és második helyezettje csatázik egymással. Egyébiránt az atomvárosiak az elmúlt két évben döntőt játszottak a kupában, két éve legyőzték az Albacompot, ám tavaly alul maradtak a Kecskeméttel szemben. Az idei sorozatba csak most kapcsolódnak be. A bajnokságban pedig a gyengébb rajt után most kapták el igazán a fonalat. Legutoljára tavaly november 25-én kaptak ki Kaposváron, azóta sorozatban nyolc mérkőzést nyertek meg. Közben légiósok jöttek-mentek soraikból. Most így állnak: Walters (amerikai hátvéd), Balazic (szlovén erőcsatár), Stewart (horvát-amerikai irányító), Zouzak (cseh bedobó), Pavlik (cseh irányító), Grizzard (amerikai, bedobó). A légiós hatosból Pavlik sérült, rá egyelőre nem számíthat Zsoldos András edző. Ugyancsak sérüléssel bajlódik Mészáros Zalán, a válogatott irányító sem játszhat az Olaj ellen. Ellenben a magyar mag Horváth Z., Kiss Zs., Czigler, Lőrincz és Panta fellépésére számíthatnak a Duna-partiak, akik nem titkolják, meg akarják védeni bajnoki címüket. A legutóbbi fordulóban Zalaegerszegen jártak, ahonnan 67-65-ös győzelemmel távoztak. Egyértelmű, a heti kupameccseken is folytatni akarják november vége óta tartó sorozatukat.

     Tegyük hozzá, az Olaj is jó pozícióban van, hiszen vezeti a bajnoki tabellát, már 13 győzelemmel áll Pór Péter csapata. Tavaly az utóbbi mutatóval zárták az alapszakaszt, ami akkor a nyolcadik helyezéshez volt elég. Idén ennél remélhetőleg előrébb végeznek a piros-feketék, hiszen még 10 forduló van hátra az alapszakaszból, lehet tovább gyűjtögetni a győzelmeket. Visszatérve a kupára, oda-vissza dől a továbbjutás kérdése a nyolcad- és negyeddöntőben. Jó lenne az atomvárosban olyan eredményt produkálni, hogy a visszavágóra maradjon esély a továbbjutásra. Az jó alap, hogy a novemberi bajnoki derbin 90-68-ra nyert az Olaj Pakson, de azóta a piros-kékeknél is más szelek fújdogálnak.

     - Nehéz kupa- és bajnoki mérkőzések előtt állunk - kezdte Pór Péter, a szolnokiak vezetőedzője. - A sorozat első állomása lesz a mai paksi összecsapás. Tudjuk, hogy jó passzban van az Atomerőmű. Vendéglátóink régi-új légiósokkal állnak fel, akik nyilván bizonyítani akarják tudásukat. Sikerült őket többször is megnézni, mérkőzéseiken bizonyították, hogy egyre jobban összerázódnak. Olyan eredményt kell ma este elérnünk, hogy a szombati visszavágón legyen esélyünk kiharcolni a továbbjutást.
A témához kapcsolódó további hír(ek):
Szolnoki Olajbányász Szolnoki MÁV FC Szolnoki Vízilabda Sport Club Szolnoki Sportcentrum MKOSZ Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kosárlabda Szövetség

Copyright © 2001-2020. Szolnoki Olaj Kosárlabda Klub Kft.