Archívum - Hírek

Visszavágóra készülnek

2007. 02. 10.

Az Olaj KK Atomerőmű SE elleni kupavisszavágóját ma este hat órakor játsszák a Tiszaligeti Sportcsarnokban.
     A felek első paksi összecsapását az atomosok nyerték 59-56-ra, ami azt jelenti, hogy a mieinknek négy ponttal kell nyerniük a továbbjutáshoz. Ha csak három ponttal sikerülne győzni, akkor mindenképpen hosszabbítás lesz. Visszatérve az első találkozóra, az olajosok, ha jobban odafigyelnek, bebiztosíthatták volna továbbjutásukat, mert többször is vezettek, a zárónegyed kezdetén 37-44 volt az állás. A mieink azonban egy három perces rövidzárlatot produkáltak, ezt jól használták ki a hazaiak és a maguk javára fordították a mérkőzést.

     - Mint várható volt, ez a paksi már nem az a csapat, mint amelyik a szezon elején játszott - jelezte Pór Péter, az Olaj vezetőedzője. - Sokkal gyorsabbak és agresszívabbak mint azelőtt. Légiósaik egyre jobban beilleszkednek közéjük. Tegyük hozzá, 16 eladott labdánk volt a mérkőzésen, ami sok ezen a szinten. Támadásban jobban kell koncentrálnunk, és emellett a védekezést továbbra sem szabad elhanyagolnunk. Azt gondolom, ha az első mérkőzésen elkövetett hibáinkat kijavítjuk nagyszerű közönségünk segítségével képesek leszünk kiharcolni a továbbjutást – mondta a szakember.

     A ma esti visszavágót a Valovics-Papp-Bognár bírótrió dirigálja. Mivel Magyar Kupáról van szó, nem lesz junior mérkőzés. Ezért a Tiszaligeti Sportcsarnok kapuit 17 órakor, míg a pénztárt 16 órakor nyitják ki.
A témához kapcsolódó további hír(ek):
Szolnoki Olajbányász Szolnoki MÁV FC Szolnoki Vízilabda Sport Club Szolnoki Sportcentrum MKOSZ Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kosárlabda Szövetség

Copyright © 2001-2020. Szolnoki Olaj Kosárlabda Klub Kft.