Archívum - Hírek

Vernard Hollins túl a betegségen, szerdán játszani akar a kosaras

2007. 02. 13.

&mnsp;&mnsp;&mnsp;&mnsp;&mnsp;Óriási meccset vívott egymással szombaton este az Olaj KK és az Atomerőmű SE kosárlabda-csapata a Magyar Kupa nyolcaddöntőjének visszavágóján. Izgalmas végjátékban a szolnokiak 64-58-as győzelmet arattak, és 120-117-es összesítéssel a legjobb nyolc közé kerültek. A mérkőzésen az a házigazdák egyik leghasznosabb játékosának az amerikai Vernard Hollins bizonyult.Bár a nem ez a derbi volt a bedobó legjobb meccse, de 13 pontjával, hat lepattanójával és kilenc gólpasszával nagy részt vállalt csapata sikeréből.

&mnsp;&mnsp;&mnsp;&mnsp;&mnsp;Az örömbe azonban egy kis üröm is vegyült. Mint azt Balogh Gyula az Olaj KK technikai vezetője elmondta, hogy a játékos szo. Szombaton éjszaka felhívta telefonon, hogy rosszul érzi magát, úgy érzi jártányi ereje sincs. A technikai vezető dr. Ladoniczky Zoltán csapatorvost is kiértesítette, aki megvizsgálta Hollinst és injekciót adott neki. Mivel ez sem segített vasárnap hajnalban Balogh Gyula a Hetényi Géza kórházba szállította a játékost. Ott ellátták, többek között további injekciókat és infúzió kezelést kapott az amerikai fiú. Mint megtudtuk az úgynevezett calici-vírusfertőzés támadta meg a játékos szervezetét. Azóta a gyógykezelésnek köszönhetően jobban van, de pihennie kell neki. Az más kérdés, Hollins kijelentette, hogy ő már a szerdai Hódmezővásárhely elleni mérkőzésen szeretne játszani...

&mnsp;&mnsp;&mnsp;&mnsp;&mnsp;Egyébiránt a szerdai vásárhelyi derbit óriási érdeklődés előzi meg. Mivel a két szurkolótábor finoman szólva nem kedveli egymást, a rendőri erők és a biztonsági cégek is kiemelt feladatuknak tekintik majd a találkozó biztosítását. Minderről már megtörténtek az ilyenkor szokásos egyeztetések.
A témához kapcsolódó további hír(ek):
Szolnoki Olajbányász Szolnoki MÁV FC Szolnoki Vízilabda Sport Club Szolnoki Sportcentrum MKOSZ Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kosárlabda Szövetség

Copyright © 2001-2020. Szolnoki Olaj Kosárlabda Klub Kft.