Archívum - Hírek

Vásárhelyen az Olaj KK

2007. 02. 14.

Az Atomerőmű SE elleni sikeres kupapárharc után szerdán este már bajnoki derbin lesz érdekelt az Olaj KK csapata.
     Egy biztos, a listavezető Olajnak nem lesz könnyű dolga a vásárhelyi katlanban. Még annak ellenére sem, hogy a házigazdák mindössze három győzelmet szereztek az elmúlt 16 fordulóban. Vendégeik közül a Dombóvárt és a Zalaegerszeget sikerült legyőzniük. A Debrecen pedig nem állt ki ellenük, ezért játék nélkül jutottak hozzá a két bajnoki ponthoz. A legnagyobb meglepetést két hete követték el, mikor verték a ZTE gárdáját, egy utolsó másodpercben dobott Gémes Levente kosárral.

     Az utóbbi játékost nem kell bemutatni, hiszen több klub színeiben is szerepelt, és a válogatottban megfordult. További kulcsembereik az irányító Drahos Gábor, a két bedobó Nyilas István és Utasi Gábor. Mellettük két amerikai játékost is foglalkoztatnak, közülük az egyik a center-bedobó Eric Freeman. A 27 éves, 205 cm magas légiósról azt kell tudni, hogy 20.4 a pontátlaga, meccsenként pedig 12.8 lepattanót szed, mellyel vezeti a honi ranglistát. A másik amerikait a hetekben igazolták, ő Charles Brooks 190 cm magas, és hátvéd a posztja. Legutóbb az argentin első ligában pattogtatott, bajnoki derbin most fog majd debütálni. Ellenben a Nyíregyháza elleni kupameccseken már szerepelt, összesen 31 pontot termelt.
Arról nem beszélve, hogy fanatikus, vérmes közönségük a hatodik emberük, több csapat is tapasztalhatta, nem könnyű manapság Vásárhelyen játszani, bár a szolnokiak ellen általában a szegedi "barátaikat" is áthívják, akik sokkal inkább a balhé, mintsem a kosárlabda szeretete miatt ruccannak át Vásárhelyre.

     Tegyük hozzá az Olaj nem egy ijedős gárda, ha csak ezt évadot nézzük Kelley-ék nem ijedtek meg sem hol sem. Többek között nyertek Pakson, Körmenden és Kaposváron is. Ez utóbbi együttesek jóval nagyobb játékerőt képviselnek, mint a vásárhelyiek. A szolnokiakat egyedül Vernard Hollins betegsége aggasztja. Azt nem tudni, hogy a csapat gólgyárosa tudja e vállalni a fellépést.

     - Nem szokásunk ellenfeleinket félvállról venni, így vásárhelyiek ellen is becsületesen készülünk - kezdte Pór Péter, az Olaj vezetőedzője. - Sikerült őket feltérképeznünk, de enélkül is tudjuk, hogy már több élcsapat életét is megkeserítették hazai pályán. Fegyelmezetten, végig koncentrálva kell játszanunk és akkor meglesz az újabb győzelem. Az összecsapás 18 órakor kezdődik a Hódtói sportcsarnokban, a három sípmester Kiss László, Vétek Frigyes és Farkas Gábor lesz.
A témához kapcsolódó további hír(ek):
Szolnoki Olajbányász Szolnoki MÁV FC Szolnoki Vízilabda Sport Club Szolnoki Sportcentrum MKOSZ Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kosárlabda Szövetség

Copyright © 2001-2020. Szolnoki Olaj Kosárlabda Klub Kft.