Archívum - Hírek

Két fronton is harcolhat majd a nyírségiekkel az Olaj csapata

2007. 02. 20.

Nyolc férfi kosárlabda csapat várta délután a Magyar Kupa negyedöntőjének sorsolását. Mint azt Balogh Gyula, az Olaj KK technikai vezetője elmondta a Nyíregyháza ellen küzd majd az Olaj a legjobb négy közé jutásért.
A alábbi párosításokat a fővárosban a szövetségben készítették el:

Zalakerámia-ZTE KK - PVSK-Expo Center Pécs
Lami-Véd-Körmend - Univer KSE
Albacomp - Dombóvár KC
Szolnoki Olaj KK - Marso-Carmo Suzuki NYKK

A mérkőzések tervezett időpontja: március 14. (Szolnok), valamint március 17-18. (Nyíregyháza).

     Mindezt megelőzve még bajnoki mérkőzések várnak a felekre, szombaton 18 órától az Olaj épp a Nyíregyháza otthonában lép majd pályára. Tudni kell, hogy a vendéglátók veretlenek hazai pályán kilencből-kilencet nyertek ebben a szezonban. Legutóbb a bajnoki címvédő Atomerőmű SE skalpját szerezték meg Bódi Ferencék. Az atomvárosiak mellett az Albacomp, a Kecskemét, a Falco és a Körmend gárdája is vereséggel távozott a Bujtosi sportcsarnokból.

     Az más kérdés, hogy bajnokságban hónapok óta listavezető Olaj idegenben is jól szerepel, hiszen többek között Kaposváron, Körmenden és az Atomerőmű paksi otthonában is nyerni tudott. Ezért is ígérkezik élvezetes, nagy csatának a felek szombat esti összecsapása, melyen csúcsközönség több mint két ezer ember várható Nyíregyházán. Készül az Olaj-tábor is, szokásukhoz híven több százan kísérik majd kedvenc csapatukat idegenbe, momentán a nyírségi fővárosba.

Természetesen a helyszínen is lehet majd belépőt kapni. Akik azonban elővételben szeretnének jegyet venni - 900 Ft - , keressék fel az Olaj KK tiszaligeti irodáját hétköznapokon 9-14 óra között.
A témához kapcsolódó további hír(ek):
Szolnoki Olajbányász Szolnoki MÁV FC Szolnoki Vízilabda Sport Club Szolnoki Sportcentrum MKOSZ Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kosárlabda Szövetség

Copyright © 2001-2020. Szolnoki Olaj Kosárlabda Klub Kft.