Archívum - Hírek

Nyíregyházán az Olaj

2007. 02. 24.

Az Olaj megfoszthatja veretlenségétől vendéglátóját. A bajnokság soros fordulóját Nyíregyházán játsszák, ahol szombaton este hat órakor a listavezető Olaj csapata vendégszerepel.
     A tabellán hónapok óta első helyen tanyázó szolnoki legénység nyíregyházi vendégjátékát óriási érdeklődés kíséri régiószerte. Főként azért, mert az Olaj mellett a nyírségiek is jól szerepelnek a bajnokságban, otthonukban mindegyik ellenfelüket legyőzték. Többek között az Albacomp, a Kecskemét, a Körmend, a legutóbbi fordulóban pedig a címvédő Atomerőmű SE skalpját is begyűjtötték. Érdekesség, hogy a nyíregyháziak soraiból Sitku Ernő, Trepák Zoltán és Bódi Ferenc rövidebb-hosszabb ideig szerepelt az Olaj színeiben. Sőt, a nyíregyiek vezetőedzője, Horváth Imre tagja volt a szolnokiak '91-es aranycsapatának, a másodedző Ferenczi Tamás pedig játékosként az Olajnál nevelkedett.

     A hírek szerint a héten többen is betegséggel és sérüléssel bajlódtak a piros-kékeknél, közülük leginkább Trepák játéka kérdéses. Nem kérdés viszont Bódi szereplése, akinek gipsz került a kezére, ezért a bedobó hiányozni fog a mérkőzésről. - Nem is elsősorban a létszámgondok aggasztanak, hiszen elegen vagyunk, hanem az, hogy a problémák miatt a héten nem volt tervezhető az edzésmunka. A saját játékunkat sem tudtuk kellőképpen gyakorolni, és az ellenfélből sem készültünk úgy, ahogy szerettem volna. Ami pedig a Szolnokot illeti, három győzelemnyi előnye van a második helyezetthez képest, gyakorlatilag már alapszakaszelsőnek tekinthető. Minden poszton a honi mezőny kiemelkedő tudású játékosaival rendelkeznek, emellett a csapatjátékuk is kiemelkedő. Magyarán nem lesz könnyű a bajnok Paks után a jelenlegi listavezetőt legyőzni - mondta Horváth Imre.

     - Örülök, hogy kollégám, Horváth "Pipi" máris alapszakasz győztesnek tekint bennünket - reagált erre Pór Péter, az Olaj vezetőedzője. - Mi nem foglalkoztunk ezzel, hiszen nyolc forduló még hátra van az alapszakaszból. Egy biztos, nehéznek ígérkezik a mai derbi, mert a Nyíregyháza erős állományú csapat. Fegyelmezett, jó játékkal, fantasztikus szurkolótáborunk segítségével megfoszthatjuk őket hazai veretlenségégüktől. Nálunk Molnár Andris felépült, most Sabaliauskas küszködik betegséggel, reméljük ő is ott lehet közöttünk a rangadón.

     Egyébiránt a szombati lesz a felek három mérkőzésből álló páros küzdelmének első felvonása. Ugyebár a két csapat a Magyar Kupa negyeddöntőjében is egymással csatázik majd: március 14-én Szolnokon, míg a visszavágót március 16-án játsszák a szabolcsi fővárosban. Visszatérve a bajnoki meccsre, nemcsak Nyíregyházán, hanem Szolnokon is nagy az érdeklődés a mai összecsapás iránt, legalább 300 Olaj-drukker felbukkanása várható a Bujtosi sportcsarnokban. A kelet-magyarországi rangadón az Ádám J.-Bognár-Makovszky bíróhármas fog dirigálni.
A témához kapcsolódó további hír(ek):
Szolnoki Olajbányász Szolnoki MÁV FC Szolnoki Vízilabda Sport Club Szolnoki Sportcentrum MKOSZ Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kosárlabda Szövetség

Copyright © 2001-2020. Szolnoki Olaj Kosárlabda Klub Kft.