Archívum - Hírek

Nagy várakozás előzi meg a kosarasok kupadöntőjét

2007. 04. 12.

Két napon át Szolnokon rendezik meg a férfi kosarasok Magyar Kupa négyes döntőjét. A házigazda Olaj KK mellett a Körmend, a Pécs és Albacomp csapata kvalifikálta magát a péntek-szombati mérkőzéssorozatra.
     Természetesen nemcsak szolnoki, hanem körmendi, székesfehérvári és pécsi drukkerhad érkezése is várható a jeles eseményre. Különösen a hatszoros kupagyőztes körmendi klub jelezte, hogy szépszámú szurkolótábor fogja elkísérni a Tiszaligetbe. Közülük többen is szolnoki barátaiknál töltik majd el az éjszakákat, tudniillik évek óta jó barátságban van egymással a két, piros-fekete érzelmű szurkolósereg. A részt vevő vendégcsapatok természetesen már jó előre szállást foglaltak maguknak a Tiszaligetben, ahol a Garden Hotelben és Liget Hotelben fognak lakni.

     A rendező Szolnoki Olaj KK abban bízik, hogy a bajnoki derbikhez hasonlóan a kupadöntőre csordultig megtelik majd a tiszaligeti aréna. Mindez legalább két és fél ezer nézőt jelent majd naponta. A jegyárusítás csak az elődöntők napján, pénteken reggel hét órakor kezdődik az Olaj KK tiszaligeti irodájában. Déltől azonban már a kupadöntő helyszínén lehet majd hozzájutni az értékes tikettekhez.
A témához kapcsolódó további hír(ek):
Szolnoki Olajbányász Szolnoki MÁV FC Szolnoki Vízilabda Sport Club Szolnoki Sportcentrum MKOSZ Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kosárlabda Szövetség

Copyright © 2001-2020. Szolnoki Olaj Kosárlabda Klub Kft.