Archívum - Hírek

Kupadöntő a Tiszaligetben

2007. 04. 12.

Már csak egy nap és megkezdődnek a Coop Magyar Kupa négyes döntőjének a küzdelmei, melyet a szolnoki Tiszaligeti Sportcsarnokban rendeznek meg pénteken és szombaton.
     Az eseménnyel kapcsolatos sajtótájékoztatót Szalay Ferenc, Szolnok polgármestere nosztalgiázással kezdte, hiszen az általa edzőként irányított Olajbányász 16 évvel ezelőtt, 1991. április 11-én szerezte meg első és azóta egyetlen bajnoki címét.

     Egyébiránt 2002 után újabb hazai rendezésű Magyar Kupa-döntő előtt áll a Szolnoki Olaj KK. Öt éve sikerült itthon tartani a kupát, a klubnál most újra győzelemmel számolnak. Az esemény megrendezése nem kis áldozatvállalással jár a névadó főszponzor Coop Hungary Rt. és az önkormányzat részéről. Csepeli Lajos, a Coop Hungary Rt. igazgatósági tagja elmondta, hogy a magyar olimpiai csapat, a női kézilabda és a férfi vízilabda után a férfi kosárlabdát is támogatják. Egyelőre csak a kupadöntőt, de a későbbi együttműködés lehetőségét nem zárják ki.

     Tóth Zoltán, az Olaj KK ügyvezető elnöke elmondta, hogy óriási az érdeklődés a finálé iránt. Két napra, négy mérkőzésre szóló belépőket árusítanak a felnőtteknek 3800, míg á 18 éven aluliaknak 2000 forintért. Ellenben az éves bérletek ezúttal nem lesznek érvényesek, a bérletesek helyét pénteken 17:45-ig, illetve szombaton 15:45-ig fenntartják. A jegyeket péntek reggel hét órától az Olaj KK tiszaligeti irodájában és 12 órától a kupadöntő helyszínén árusítják.
A témához kapcsolódó további hír(ek):
Szolnoki Olajbányász Szolnoki MÁV FC Szolnoki Vízilabda Sport Club Szolnoki Sportcentrum MKOSZ Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kosárlabda Szövetség

Copyright © 2001-2020. Szolnoki Olaj Kosárlabda Klub Kft.