Archívum - Hírek

Elrepült a litván center

2003. 02. 11.

     Mindössze négy napot tölthetett a Mol Szolnok állományában Andrius Vysniauskas, a litván származású center. Tegnap ugyanis érvényesítette retúrjegyét, mellyel hazájába repült.

     Mint ahogy azt a Mol Szolnok elöljárói is jelezték, tesztelésre hozták Szolnokra Vysniauskast, aki azonban nem felelt meg az elvárásoknak. Mint dr. Nyerges Zsolt, a molosok első embere elmondta, az előzetes információk alapján jobb képességű játékosra számítottak, ezért a szakmai stábbal egyetértve elköszöntek tőle. Természetesen a szolnokiak nem tettek le erősítési szándékukról, továbbra is keresnek egy jó felépítésű, képzett centert, de mivel szűk a piac, így nincs könnyű dolguk. A csapat háza táján azonban nem áll meg az élet, annak ellenére, hogy elhalasztották a ZTE elleni találkozót, szombaton is dolgozott a társaság, a Martic-Pór edzőpáros konditeremben izzasztotta a fiúkat. A héten napi két edzés szerepel a programban, soraikból Mérész Csaba érzi bokasérülését, így ő egyelőre futóedzéseket végez. A mieink legközelebb szombaton Kecskeméten szerepelnek, ahol vérbeli alföldi rangadóra lesz kilátás. Már csak azért is, mert a vendéglátók kötelékében több, egykoron az Olajnál nevelkedett játékos is pályára lép majd, mint Takács Attila, Mérész Tamás és Horváth Csaba. Érdekesség, hogy a felek a Magyar Kupa negyeddöntőjében is összemérik erejüket, az odavágót február 26-án Kecskeméten, míg a visszavágót március 12-én játsszák le Szolnokon.
A témához kapcsolódó további hír(ek):
Szolnoki Olajbányász Szolnoki MÁV FC Szolnoki Vízilabda Sport Club Szolnoki Sportcentrum MKOSZ Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kosárlabda Szövetség

Copyright © 2001-2020. Szolnoki Olaj Kosárlabda Klub Kft.