Hangulat a tetőfokon
2007. 06. 04.
Tizenhat évet kellett várni a második bajnoki címre. Megérte. A csapat mennybe ment és a drukkerek kórusa az egekbe repítette a gárda nevét. A hajnalig tartó mulatozásból senki sem akart kimaradni.
A fanatikusok rigmusai nyomán kisebb földrengés rázta meg Szolnokot. Az epicentrum a Kossuth-tér volt, ahol több ezer olajos szurkoló skandálta a játékosok neveit és lengette a kötött, piros-fekete sálat, amelyből jövőre elkél egy új garnitúra, hiszen a kupagyőzelmek és a bajnoki címek száma is a duplájára hízott. - Ember, ez egész egyszerűen felfoghatatlan, én még soha nem éreztem ilyesmit, ne kérd, hogy most többet mondjak, mert nagyon nehéz szavakba önteni, hogy mit érzek most - mondta Kelley, a csapat aduásza még az öltözőfolyosón. Aztán kint a Városháza előtt persze a tűzoltóautó létrájáról ugrott fejest a tömegbe, hogy kézről kézre adják a szurkolók.
A hangulat egyre csak fokozódott, az Olaj-ünnep második állomáshelye a Hild-tér volt, ahol a színpadon énekeltek a nap hősei, a rögtönzött koncertet több ezer ember tapsolta végig. Aki szemfüles volt, az észrevehette, hogy a "nemzeti színeket" hirdető Olaj-lobogó a buszpálya toronydaruján legalább olyan boldogan repdesett, mint a játékosok és szurkolók lent a Művház előtt. "Behúztuk", "megcsináltuk", "másfél évtizede vártam erre" - ilyen és ehhez hasonló kifejezések repkedtek a fülem mellett, miközben a csapat szépen lassan elkezdett átcsordogálni a közeli pizzériába. A Gody-ban 50-nél is több pizzával vendégelték meg a bajnokokat és a családtagokat, itt már gazdagon fogyott a pezsgő is. Aki már nem fért be a helyre, az kint ácsorgott és csoportokba verődve beszélgetett, ki Hollinsszal, ki a fiatalabb játékosokkal, de mindenki jól érezte magát. A parádé vége felé a Gody-ban családtagnak számító Cica beállt a pultba is, hogy besegítsen a személyzetnek, akiknek volt dolguk rendesen.
- Na srácok indulás, mindenki a vendégem a bowling centerben, a Gody úgyis zár, úgyhogy nyomás a taxikba! - veti oda ellentmondást nem tűrően Vili bácsi, aki már ősidők óta a csapatnak szurkol. A taxiban Balogh Gyuszival anekdotázunk a győzelem felett, de gyorsan megérkezünk a célunkhoz, utánun jön a csapat többi tagja is. Vili bácsi a pultnál már azon fáradozik, hogy a hatalmas bajnoki serleget teletöltesse. A végére 6 üveg whiskey és némi kóla is belefolyik, feszített "víztükör", ebből mindenkinek innia kell, különben a ház ura megharagszik. Idő közben felfedem magam Jurkunas előtt, aki egy nagy ölelés után nyugtázza, hogy én voltam az, aki meginterjúvolta interneten. - Gyere Jurgita, vele beszélgettünk múltkor. - hívja a feleségét is, aki elmosolyodik a hír hallatán. - Mostmár tudni fogom, hogy te vagy, nyugodtan köszönj be bármikor, szívesen beszélgetek veled, legalább még közelebb kerülök a szolnokiakhoz. - teszi hozzá a litván kosaras.
A csapat legtöbbje bowlingozik, Kelley leginkább párjával, Anitával van elfoglalva, épp a fiatalokkal dumálok, amikor jön Donatas és beszélgetésbe elegyedünk: - Mára elég volt. Ma éjszaka jól akarom érezni magam és nem akarok egy szót sem szólni a kosárlabdáról, úgyhogy igyunk valamit. Közben letépi a nyakamból a sálat, a zászlót is leveszi a hátamról, hogy még egy kicsit se érezhessem szurkolónak magam. Mikor emelném a sört a számhoz rámszól: - Semmi sör, férfiak vagyunk, igyunk whiskey-t! Közben azt is megtanulom, hogy az anyanyelvén koccintáskor azt mondják, hogy "buk". Nekem kicsit könnyebben megy, mint neki az "egészségünkre". Az éjszaka folytatását aztán mindenki képzelje el maga, nekem piros-fekete köd szállt a szemeim elé...