Archívum - Hírek

Aranyérmesek nyilatkoztak a döntő utáni percekben

2007. 06. 05.

A 2006/2007-es év bajnokcsapatának tagjai:

Dr Nyerges Zsolt (klubelnök): - Immár kilenc éve, hogy társaimmal irányítjuk a klubot. Ezen idő alatt többek között kétszer nyertünk Magyar Kupát és ugyanannyiszor szerepeltünk a bajnoki döntőben is. Ebben az évadban sikerült mindent megnyerni. Megkönnyeztük ezt csodálatos sikert.

Pór Péter (vezetőedző): - Az, hogy egy évadon belül sikerült a Magyar Kupát és a bajnokságot is megnyerni, ez mindent elmond szereplésünkről. Nagyon boldogok vagyunk, és ezt a fiesztát még élek, nem fogom elfelejteni.

Tasnádi Zoltán (edző): - Nagyon örülök neki, mert részese lehettem annak, hogy Szolnokon vallás lett a kosárlabda. Köszönet a szurkolóknak és mindenkinek, akik hozzásegítettek bennünket az idei csodálatos sikerekhez.

Thomas Kelley: - Már egy órája lefújták a meccset, de én még mindig nagyon izgatott vagyok. Még egyik csapatommal sem voltam bajnok, most óriási ünneplés közepette vehettük át az aranyérmet. Ezért érdemes sportolni.

Cziczás László: - Ebben a városban nőttem fel, ebben a klubban nevelkedtem. Az idei évadban amit lehetett, azt megnyertük. Most jó lenni kosarasnak Szolnokon.

Molnár András: - Mikor Debrecenben leépítették a csapatot nagyon el voltam keseredve. Most viszont boldog vagyok, hogy az Olajjal csodálatos sikereket értünk el.

Pavel Frana: - Annak is köszönhetjük a sikert, hogy remek közösséget alkotunk és fantasztikusak a szurkolóink. Pályafutásom első bajnoki címét szereztem, nagyon-nagyon boldog vagyok!

Andrius Jurkunas: - Ilyen fantasztikus hangulatban, amit szurkolóink teremtettek, csak a győzelem volt elfogadható. Nagyon jó évadot zártunk, végig igazi csapatot alkottunk, ez volt sikerünk legfőbb záloga.

Vernard Hollins: - Ez Szolnok!


Az 1990/1991-es év bajnokcsapatának tagjai:

Rezák László (vezetőedző): - Visszaforgatták az idő kerekét, akárcsak 16 éve, most is hatalmas ünneplés követte a bajnoki címet érő győzelmet. Örülök, hogy Tamás fiam is részese lehetett ennek a szép sikernek.

Szalay Ferenc (edző, ma Szolnok polgármestere): - A legnagyobb érdem természetesen a csapaté, mellettük dicséret illeti a klubot vezető stábot. Lehet, hogy kevesen tudják, kilenc éve majdnem megszűnt a kosárlabda Szolnokon. Akkor vette kezébe az irányítást az a stáb, amely ma is vezeti a klubot. Mára a csapat az egyik legnagyobb értéke lett a városnak.

Tóth Zoltán (csapatkapitány, ma a klub ügyvezetője): - Felfoghatatlan az egész. Jó érzés, hogy részese lehettem ennek a sikernek is. Külön öröm, hogy Viktor fiam tovább viszi a családi hagyományt. 20 esztendősen aranyéremmel a nyakában jöhet haza.

Berkics László (a Király): - Jó érzés volt ismét bajnokcsapatot ünnepelni. Köszönet mindenkinek, ezért a csodálatos estéért.

Tóth Attila: - Teljesen megérdemelten nyerte meg az Olaj a bajnokságot. Külön örülök Pór Peti és Cziczás Laci eredményeinek, hiszen ők szolnokiak.

Judik Béla: - Korán eldőlt a bajnoki döntő, ez így volt jó. Nagyon örülök, hogy Szolnokon továbbra is ennyire szeretik a kosárlabdát és a csapatot is.
A témához kapcsolódó további hír(ek):
Szolnoki Olajbányász Szolnoki MÁV FC Szolnoki Vízilabda Sport Club Szolnoki Sportcentrum MKOSZ Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kosárlabda Szövetség

Copyright © 2001-2020. Szolnoki Olaj Kosárlabda Klub Kft.