Archívum - Hírek

Anzulovic, a közönségkedvenc

2003. 02. 21.

Január közepe óta egy "kölyökképű" kosaras pattogtatja a labdát a Mol Szolnok színeiben. Vladimir Anzulovic, a horvát származású játékos hamar az Olaj-tábor kedvence lett, hiszen remekül lát a pályán, mestere a passzoknak, és jól dobja a triplákat is.
     A huszonöt esztendős irányítóra illik, hogy az alma nem esik messze a fájától, ugyanis édesapja egykoron a jugoszláv tévé nagy tekintélyű kosárlabda-kommentátora volt, míg bátyja, Drazsen jelenleg a KK Zagreb mestere. Vladimir a jó hírű Cibona Zagrebben kezdte kosaras-pályafutását, majd több klubban is megfordult a horvát fővárosban. Annak ellenére, hogy még fiatal, igen rutinos kosarasnak számít, hiszen három országban is szerepelt, s miután a horvát korosztályos nemzeti csapatokban végigjárta a szamárlétrát, jelenleg is tagja a válogatottnak.

     - Miért jött el az ULEB Kupában vitézkedő Novo Mesto együttesétől?

     - Ebben nincs különösebb szenzáció, az az igazság, hogy az utóbbi időben kevés játéklehetőséget kaptam. Nekem az életem a kosárlabda, játszani akarok minél többet, és nem a kispadon ücsörögni, ezért döntöttem a távozás mellett. A szolnokiak megtudták, hogy szabaddá váltam, Zoran Martic edző is szorgalmazta, hogy a piros-feketékhez kerüljek.

     - Mindössze négy meccset játszott a szolnokiak soraiban, de máris a közönség kedvencének számít.

     - Örülök, hogy ezek találkozók jól sikerültek csapatunknak, és megindultunk fölfelé a tabellán, bár társaim azt mondják, hogy az igazán jó ellenfelekkel majd az elkövetkező fordulókban találkozunk.

     - A múltban mennyire ismerte a magyar kosárlabdát?

     - A Novo Mestonál csapattársam volt Báder Marci, vele sokat beszélgettünk, ő mondta, hogy nem olyan gyenge színvonalú a magyar bajnokság, mint sokan tartják Európában. Egy biztos, remek légiósok szerepelnek, a magyarok közül játszottam jó képességű játékossal szemben, nálunk kiváló centernek tartom Orosz Benőt. Kicsit meglepődtem, hogy Szolnokon ennyire szeretik ezt a játékot. Szerencsém van, úgy tűnik, jó közegbe kerültem.

     - Hol köthet ki a szezon végén a Mol Szolnok?

     - Remélhetőleg minél jobb helyezést érünk el. Nem szeretek jósolni, azt vallom, hogy mindig a következő mérkőzésre kell koncentrálni, most azon leszünk társaimmal, hogy szombaton győzzük le a Kaposvár együttesét.

     - Mit csinál, ha nem kosarazik?

     - Túl sok időm nincsen, szeretek olvasni, videózni és jókat aludni. Szerencsére most már nem vagyok egyedül, hiszen megérkezett a barátnőm, vele még gyorsabban repül majd a szabadidő.
A témához kapcsolódó további hír(ek):
Szolnoki Olajbányász Szolnoki MÁV FC Szolnoki Vízilabda Sport Club Szolnoki Sportcentrum MKOSZ Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kosárlabda Szövetség

Copyright © 2001-2020. Szolnoki Olaj Kosárlabda Klub Kft.