Archívum - Hírek

A hűség városában az Olaj

2008. 01. 26.

Újabb nehéznek ígérkező meccs elő néz a Szolnoki Olaj gárdája, amely ma este hét órakor Sopronban, az MKB Arénában lép pályára.
     Az alapszakasz harmadik fordulójának bombameglepetését a soproni gárda okozta, amely 86-80-as győzelmet aratott á címvédő Olaj KK otthonában. Meszlényi Róbert csapata akkor nagyszerű játékkal rukkolt ki, különösen a hajrában remekeltek Franáék, akik 29-11-re (!) nyerték meg a záró felvonást a Tiszaligetben. Akkor a cseh center, Frana (15 pont, 12 lepattanó), a szlovák válogatott erőcsatár Lesko (27/12) és az amerikai bedobó Viggiano (19/6) kiváló játékával nyertek a zöld-fehérek. Ha már a játékosoknál tartunk az utóbbi három kosaras mellett az amerikai irányító, Bradley az egykoron Szolnokban is szerepelt Lakatos Péter és Boldizsár Ferenc számít az együttes kulcsemberének. A Szolnokon elért győzelmüket követően lendületből tudtak nyerni Kecskeméten (87-79) a negyedik fordulóban, azóta azonban nem termett babér számukra idegenben. Ráadásul a legutóbbi két fordulóban előbb a Kaposvár (69-82), majd a MAFC (81-94) otthonában szenvedtek fájó vereséget. Az utóbbi összecsapáson feltűnő volt, hogy a lepattanó csatát 48:34-re veszítették el, emellett mindössze 33 százalékos hatékonysággal dobtak a mezőnyből, ez utóbbi két gyengécske mutató okozta vesztüket. Hazai környezetben hét találkozóból viszont ötször nyertek, és kétszer kaptak ki a Falco (87-97) és Nyíregyháza (82-96) ellen. A mai találkozóval kapcsolatban annyit hallani, hogy komplett csapattal tudnak kiállni, és győzelemmel kívánják feledtetni az elmúlt idők gyenge produkcióját.

     Nyilván az Olaj is feledtetni akar, bár a csapat hozta legutóbbi két mérkőzését - MAFC (69-67) és Hódmezővásárhely (89-85) -, ám a játék elmaradt a várttól, a mutatott produkcióra nem lehet büszke a társaság. Az más kérdés, hogy a végelszámolásnál csak a győzelmek száma dominál, szerencse, vagy balszerencse nem szerepel a táblázaton. A mieinknek óriási formajavulásra lenne szükségük az újabb győzelemhez. Az összeállításba egyelőre nem tud belenyúlni Pór Péter vezetőedző, hiszen Andrius Jurkunas talpsérülése még mindig nem jött rendbe. Azt mindenki tudja, hogy a litván játékos az Olaj védekezésének egyik oszlopa, támadásban pedig jól szórja a triplákat. A Dombóvár (február 6.) elleni bajnoki meccsen talán már hadra fogható lesz az erőcsatár. Ma azonban nélküle kellene az Olajnak egy jó eredményt elérnie Sopronban.
A témához kapcsolódó további hír(ek):
Szolnoki Olajbányász Szolnoki MÁV FC Szolnoki Vízilabda Sport Club Szolnoki Sportcentrum MKOSZ Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kosárlabda Szövetség

Copyright © 2001-2020. Szolnoki Olaj Kosárlabda Klub Kft.