Archívum - Hírek

Kupavisszavágón az Olaj

2008. 02. 02.

Dombóvárra, Magyar Kupa-visszavágóra hivatalos az Olaj KK. A nagy érdeklődéssel várt összecsapást ma este hat órakor játsszák a Tolna megyei városban.
     Nem véletlen, Rogy a szakemberek és a szurkolók is az Olaj-Dombóvár párharcot tekintették a kupa-nyolcaddöntő slágerösszecsapásának. A szolnokiak ugyebár a bajnoki cím és a kupa védői, míg a dombóvári csapat az idei évad felfedezettjének számít. Mindezek tudatában is óriási párharcra lehetett számítani, és akik látták a felek első, tiszaligeti meccsét, nem csalódtak a látottakban.

     Az első tizenkét percben úgy tűnt, hogy a vendégek akarata érvényesül, akik ebben az időszakban sokat futottak, sokkal pontosabban dobtak, mint a mieink. Egy tucat perc játékot követően 14-27-es állást mutatott az eredményjelző tábla, ekkor kért időt Pór Péter, az Olaj vezetőedzője. Ezután egy egész más mentalitású szolnoki gárda küzdötte végig a mérkőzést.

     Nem volt gyenge pont soraikban, Góbi, Hollins, Kelley és Molnár nem tudott hibázni. Ez utóbbi kvartett szinte leradírozta a pályáról a dombóváriak amerikai sztárjait. Tegyük hozzá, a húszpontos, tekintélyes különbség csak a dudaszó pillanatában alakult ki. Mert a 34. percben még csak hat ponttal, 66-60-ra vezettek a piros-feketék. A hajrában azonban Kelley-ék állva hagyták a dombóváriakat, és 87-67-es győzelmet arattak.

     Erre föl a vendégjátékosok közül Mike Englishnek elborult az agya: a bedobó az utolsó percben, a Sabaliauskasszal szembeni durvaságért a kiállítás sorsára jutott. Egy biztos, English szerepelhet a mai mérkőzésen, a hiszen amíg nincs jogerős fegyelmi határozat, addig játszhat a kosaras. Információink szerint kedden ülhet össze az MKOSZ fegyelmi bizottsága English ügyében. A fegyelmi szabályzat szerint eltiltást vagy pénzbüntetést kaphat a játékos. Az elmúlt két évben bevett gyakorlat szerint minden bizonnyal pénzbüntetés vár az amerikai fiúra, ebben az esetben a felek szerdai bajnoki találkozóján is szerepelhet majd.

     De azért ne szaladjunk ennyire előre, hiszen odáig még lesz egy kupavisszavágó, ami abszolút nincs lefutva. Ha csak azt nézzük, hogy az odavágón az Olaj a 12. és 20. perc közötti szakaszt 25-7-re, valamint a 34. és 40. perc közötti etapot 21-7-re nyerte, akkor az ehhez hasonló jó vagy rossz periódusok a visszavágón is előfordulhatnak. Remélhetőleg az Olaj kupavédőhöz méltó játékkal rukkol ki Dombóváron is, és elég lesz számára a Tiszaligetben megszerzett 20 pontos előny.
A témához kapcsolódó további hír(ek):
Szolnoki Olajbányász Szolnoki MÁV FC Szolnoki Vízilabda Sport Club Szolnoki Sportcentrum MKOSZ Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kosárlabda Szövetség

Copyright © 2001-2020. Szolnoki Olaj Kosárlabda Klub Kft.