Archívum - Hírek

Marqus Ledoux személyében új játékost igazolt az Olaj

2008. 02. 22.

Amíg Andrius Jurkunas újra alkalmas nem lesz a játékra, a tavaly Körmenden játszó Marqus Ledoux pótolhatja az Olaj KK-ban. Az amerikai erőcsatár már Szolnokon tartózkodik, s várhatóan pályára lép Nyíregyházán is.
     Mint ismert, két hónapja harcképtelen az Olaj KK litván kulcsembere, Andrius Jurkunas. A játékos sérülése egyelőre nem javul olyan mértékben, hogy pontosan meg lehetne mondani pályára lépésének időpontját, ezért a klub vezetése átmenetileg helyettes után nézett. A választott Marqus Ledoux, a tavaly Körmenden játszó amerikai erőcsatár.

     - Andrius Jurkunas hazautazott Litvániába, ahol egy specialistával vizsgáltatja meg sérült lábát - mondta Tóth Zoltán, a klub ügyvezető igazgatója. - Ezért úgy döntöttünk, hogy amíg Andrius nem tud játszani, keresünk helyére egy külföldi kosarast. Marqus Ledoux képességeivel tisztában vagyunk, az első orvosi vizsgálatok szerint felépült a tavalyi rájátszásban szerzett sérüléséből. Ausztriában már pályára is lépett több bajnokin, így játékban is van.
Tóth Zoltán hozzátette: - az amerikai játékos csütörtökön délelőtt már részt is vett az első edzésén, s amennyiben minden a tervek szerint alakul, akkor szombaton akár pályára is léphet Nyíregyházán.

     A 203 centiméter magas, 90 kilós Marqus Ledoux tavaly a Körmend egyik kulcsjátékosa volt. 30 játékperc alatt 12 pontot dobott, s leszedett 6,5 lepattanót. Szívós védőt ismerhettünk meg benne, olyan játékos, aki gyors, s kiválóan lepattanózik. A tavalyi rájátszásban aztán az Albacomp elleni elődöntő harmadik meccsét elszakadt az achilles-ina, így számára akkor befejeződött az idény. Azóta egy kőkemény rehabilitáción van túl, nyolc hónapot dolgozott azért, hogy ismét a régi állapotában legyen a lába. A hírek szerint ez sikerült is, Ausztriában a Güssing együttesében 10 bajnokin már pályára is lépett. Ezeken átlagban több mint 30 percet játszott, meccsenként dobott 10,7 pontot, s leszedett 5,2 lepattanót. Személyében egy hasznos emberrel gyarapodhat az Olaj KK együttese.
A témához kapcsolódó további hír(ek):
Szolnoki Olajbányász Szolnoki MÁV FC Szolnoki Vízilabda Sport Club Szolnoki Sportcentrum MKOSZ Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kosárlabda Szövetség

Copyright © 2001-2020. Szolnoki Olaj Kosárlabda Klub Kft.