Archívum - Hírek

Zalaegerszegen a molosok

2003. 03. 05.

Anno február 8-án az ismert időjárási és útviszonyok miatt maradt el a ZTE-MOL Szolnok derbi, ezt ma pótolják a felek a zalaegerszegi sportcsarnokban.
     Egyébiránt a 13. fordulóról van szó, majd kiderül, hogy kinek hoz szerencsét a bűvös szám. A zalaiak és a szolnokiak ebben az esztendőben egyaránt hat mérkőzést tudtak le, míg a mieink négy alkalommal vonultak el győztesen a pályáról, addig a ZTE mérlege három győzelem a Sopron (95-90 idegenben), a Körmend (103-61 otthon) és a Dombóvár (84-72 o.) ellen. Valamint három vereség a Falcóval (80-91 i.), az Atomerőművel (70-85 i.) és a legutóbbi fordulóban a Debrecennel szemben (74-79 i.). Tegyük hozzá, hogy az utóbb emlegetett találkozón egészen a hajráig volt győzelmi esélye a ZTE-nek, ám a jól kivitelezett triplák a vendéglátók javára döntöttek. A kék-fehérek közül Cseranics bizonyult a legponterősebbnek 17 egységgel, mögötte centertársát, McClendont lehet említeni, aki 12 pontja mellett 9 lepattanót is összekapkodott. Mezőnyembereik azonban nem remekeltek, mindössze 27 százalékos biztonsággal dobtak.

     A legnagyobb baj az, hogy a szolnokiak sem dicsekedhettek, még közepes dobóformával sem a székesfehérvári tévés mecscsen, többek között pontkirályuk Pavlovics Predrag egyetlen találatra sem volt képes a Gáz utcai csarnokban. Erre mondják, hogy "tiszta gáz", s ennél már csak jobb jöhet. Bizony, jó lenne javítani, mert nemcsak a fehérvári derbit, hanem az előtte lévő Kaposvár ellenit is elbukták a mieink. Bár a nyolc közé jutás - a Kecskemét gyengélkedése miatt - nincs különösebben veszélyben, de a hetedik vagy a nyolcadik helyről roppant nehéz lesz elkezdeni a rájátszást.

     A Zoran Martic - Pór Péter edzőpáros minden játékosra számíthat a ma este hat órakor kezdődő összecsapáson, melyet a Harsányi József-Forrai Sámuel bíróduó dirigál.
A témához kapcsolódó további hír(ek):
Szolnoki Olajbányász Szolnoki MÁV FC Szolnoki Vízilabda Sport Club Szolnoki Sportcentrum MKOSZ Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kosárlabda Szövetség

Copyright © 2001-2020. Szolnoki Olaj Kosárlabda Klub Kft.