Pécsre vittük a Tiszaligetet
2008. 05. 13.
Giccses példa lehet, de anno a spártaiak is háromszázan néztek szembe a sokszoros túlerőben lévő ellenségükkel.
Vasárnap ismét csatába indultak a piros-feketék, igaz itt fegyverek helyett zászlók és sálak jelezték, hogy a szolnoki sereg még egy csodában bízik és arra készül, hogy megmutassa, bizony 250 kilométer nem távolság. Hazai pálya kellett a győzelemhez? Hát tessék, Pécsre varázsoltuk a Tiszaligetet.
A szív diadala. Ha egy mondatban kellene zanzásítanom a vasárnapot, akkor az előző kijelentés abszolút elégséges lenne. Minden benne van.
Persze nem akarok ennyire előre szaladni, van miről írni a meccs végi, bajnokcsapatnak kijáró fergeteges ünneplés előzményeiről is. Fél hat körül megérkezett a konvojunk a baranyai fővárosba és aki nem a kormányt markolta, az kint lógott az ablakban, hogy nyomatékosítsa a helyiekben: nem a mecsekaljai kisnyugdíjas baráti kör soros teadélutánjára érkeztünk.
A Lauber Dezső sportcsarnokban most láthatóan több pécsi néző ücsörgött, mint az ezt megelőző két meccsen, de a rájátszáshoz illő hangulatot mégsem ők, hanem a szolnokiak teremtették. Hiteles információ alapján álljon itt egy rövidke sztori: A harmadik negyed elején a helyi szpíker megpróbált életet lehelni a hazai közönségbe, "Mindenki együtt, hajrá Pécs!" mondatával. A válasz fölülről érkezett egy mindent elsöprő "Hajrá Olaj!" formájában...
És hogy teljes legyen az öröm, még Máté János úrnak is kifejezte "háláját" az extázisban önfeledten ugráló tábor éppen az ominózus 40%, aki bemutatta, hogy miként kell a lelátón is bajnokcsapatot alkotni.
Szerdán legyen 100%! A hőseink megérdemlik.
Ekkor lesz, ugyanis a folytatás a Körmend ellen, méghozzá a Tiszaligetben. A másik ágon az Atomerőműt 0:2-es állásról legyőző Albacomp a Falcóval találkozik.