Archívum - Hírek

A finálé kapujában az Olaj

2003. 03. 12.

Két hete 96–89-re győzött a Mol Szolnok csapata Kecskeméten a negyeddöntő első felvonásán, tehát hétpontos előnnyel várhatják a ma este hat órakor kezdődő visszavágót.
     Lehet mondani, rájár a rúd a kecskeméti legénységre, hiszen jószerével több a sérült játékosuk, mint az egészséges. Maródi a két Attila, Takács és Tanács, Mérész Tamás és Clint McDaniel. Mindez meglátszik bajnoki szereplésükön, ugyanis az idén lejátszott nyolc tétmeccsükből mindössze egyet nyertek meg. Legutóbbi bajnoki összecsapásukon 42 ponttal kaptak ki Zalaegerszegen. Bizony, további nehéz napok várnak a piros-zöldekre, hiszen hátrányból indulnak a kupavisszavágón, szombaton pedig egy halasztott bajnoki találkozót pótolva fogadják a Kaposvárt.

     Ellenben Szolnokon most jó a hangulat, úgy tűnik, felállt a gárda a Kaposvár és Albacomp elleni vereség okozta sokkból. Szombaton kifejezetten jó és olykor látványos játékkal fektették két vállra az alapszakasz-győzelemre törő debreceni együttest. Ma este azonban a Magyar Kupában címvédőhöz méltóan kell helytállniuk. Rossz hír, hogy Rytis Vaisvila belázasodott kedden délelőtt, dr. Ladoniczky Zoltán kluborvos kezelésbe vette a légióst, akinek kétséges a játéka. A többiek egészségesek, de Zoran Martic edző figyelmeztette tanítványait, úgy kell felmenniük a pályára, mintha most kezdődne a párharc...

     A Földházi-Hegedűs bíróduó dirigálja a kupavisszavágót, melyre érvényesek az éves bérletek.
A témához kapcsolódó további hír(ek):
Szolnoki Olajbányász Szolnoki MÁV FC Szolnoki Vízilabda Sport Club Szolnoki Sportcentrum MKOSZ Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kosárlabda Szövetség

Copyright © 2001-2020. Szolnoki Olaj Kosárlabda Klub Kft.