Archívum - Hírek

Váradi Kornél és Horváth Imre az Olajnál

2008. 06. 24.

Váradi Kornél, a Falco KC bajnokcsapatának tagja ma kétéves szerződést írt alá a Szolnoki Olajhoz.
Horváth Imre, alias Pipi pedig a szakmai stáb tagja lesz az elkövetkező két évadban.
     A szolnoki Halászcsárdában ma megtartott sajtótájékoztatón Tóth Zoltán, az Olaj KK ügyvezető elnöke ekképp kezdte mondandóját: - Elérkezett az idő, mikor ki kell állnunk a nyilvánosság elé, és be kell számolnunk a csapat körüli történésekről. Pór Péter vezetőedző mellett ezentúl Horváth Imre fogja irányítani a szakmai munkát a felnőtteknél, illetve az NB I/B osztályba jutott Főiskola Olaj KK-nál. Ketten felelnek majd a szakmai munkáért - mondta az ügyvezető.

     A kérdésre, hogy a két szakember közül ki lesz majd a főnök, a következőt válaszolta Tóth Zoltán: - Napokon belül el fog dőlni a felállás. Már csak azért sem tudok pontos választ adni, mert Horváth Imre esélyes a felnőtt válogatott szövetségi kapitányi posztjára is. Azt is megtudtuk, Pór Péter eddigi segítője, Tasnádi Zoltán az U-20-as csapat irányítója lesz az elkövetkezőkben.

     Ezt követően már a játékosállományban történt változásokról is szó esett. Mint ismert, Thomas Kelley a Pécs ajánlatát fogadta el, és három évad után távozott Szolnokról. Szintén elmegy az Olajtól Góbi Henrik Richárd és Donatas Sabaliauskas.

     Ellenben az biztos, hogy Olaj-tábor egyik kedvence, Andrius Jurkunas az elkövetkező két évadban is Szolnokon fog pattogtatni. A csapatkapitány Cziczás Lászlóval, Vernard Hollinsszal és Molnár Andrással tovább folynak az egyeztetések. A hírek az utóbbi válogatott játékost a Debrecen, a Kecskemét és a Nyíregyháza is szívesen látná soraiban. Mindenesetre a szolnoki klub vezérkara azt kérte a három játékostól, hogy napokon belül adjon választ a hogyan továbbról.

     Azt is megtudtuk, hogy az ésszerűség és a számszerűség határain belül a klub mindhárom kosarast meg szeretné tartani. Azt már Pór Péter vezetőedző mondta, hogy Jurkunas mellé egy rutinos, ötös poszton jól használható embert keresnek. Természetesen a mezőnyposztra is akarnak egy légióst szerződtetni. Ezért várják annyira Hollins és Molnár András válaszát.

     Egy biztos, Thomas Kelley utódját már nem kell tovább keresni, hiszen a mai sajtótájékoztatón Váradi Kornél, a Falco KC bajnokcsapatának tagja kétéves szerződést írt alá az Olajhoz. A magyar kosárlabdázás egyik legtehetségesebb mezőnyjátékosa került Szolnokra. Kornél 20 éves, 198 cm magas, sokszoros utánpótlás-válogatott, irányító és hátvéd poszton jól használható kosaras.

     Váradi társaival egyetemben augusztus első hetében a Tiszaligetben kezdi majd a felkészülést. A bajnoki rajt várható időpontja október 22.

A piros-feketék új szerzeményei mondták:
     Horváth Imrét nem kell bemutatni a kosárkedvelőnek, hiszen játékosként három évadot húzott le az Olajnál, közben tagja volt a '91-ben arany-, illetve '93-ban ezüstérmes csapatnak. Edzőként többek között Debrecenben második helyet szerzett csapatával. Az utóbbi két évben Nyíregyházán és Kaposváron dolgozott. - Mintha hazajöttem volna Szolnokra. Mindig jól éreztem magam a városban. Tudom, hogy két embert kíván az a munka, ami Pór Petivel együtt ránk vár. Igyekszünk majd megfelelni az elvárásoknak - mondta.

     Váradi Kornél hangsúlyozta: - Nehéz szívvel váltam meg Szombathelytől és nevelő klubomtól, a Falcotól. A szolnokiaktól korrekt, jó ajánlatot kaptam, és nem mellesleg kezdőként számítanak rám. Én pedig játszani akarok, lehetőleg minél többet, hiszen csak így tudok fejlődni.
A témához kapcsolódó további hír(ek):
Szolnoki Olajbányász Szolnoki MÁV FC Szolnoki Vízilabda Sport Club Szolnoki Sportcentrum MKOSZ Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kosárlabda Szövetség

Copyright © 2001-2020. Szolnoki Olaj Kosárlabda Klub Kft.