Archívum - Hírek

Molnár András nem az Olaj csapatát választotta

2008. 06. 26.

     A tegnapi nap folyamán Molnár András, a Tisza-parti klub válogatott bedobó játékosa közölte, hogy a következő szezonban már nem szándékozik a Szolnoki Olaj csapatában játszani.

     A 24 éves játékos másfél évvel ezelőtt, a 2006-2007-es idény közben szerződött Szolnokra. Első évadjában, remek játékával jelentős szerepet vállalt az Olaj bajnoki-, és kupa-aranyat nyerő gárda sikerében.

     Molnár András, eligazolását a következőkkel indokolta: - Úgy gondolom, hogy a fejlődésem érdekében, illetve ahhoz, hogy megbízható teljesítményt tudjak nyújtani a bajnokságban, váltanom kell. Nem a pénz dominált, a lehető legkorrektebb viszonyban váltam el mindenkitől.

     Pór Péter vezetőedző, a következőképpen kommentálta Molnár András döntését: - Szomorú vagyok, ugyanis Andris fontos embere volt a csapatunknak. Mivel az elmúlt szezonban szinte végig különböző sérülések hátráltatták, nem tudta azt a produkciót nyújtani, amit ő is elvár magától. Ugyan így is játszott meccsenként átlagosan 24 percet, de nem olyan hatásfokkal, ami egyébként a képességeiből következne. Ennek ellenére természetesen meg akartuk tartani, hiszen pontosan tisztában vagyunk a tudásával, s azzal, hogy egészségesen ő a magyar mezőny meghatározó játékosa lehet. Egészen az utolsó napig tárgyalásban álltunk vele, mindent megtettünk azért, hogy nálunk folytassa pályafutását. Ő mégsem bennünket választott.
A témához kapcsolódó további hír(ek):
Szolnoki Olajbányász Szolnoki MÁV FC Szolnoki Vízilabda Sport Club Szolnoki Sportcentrum MKOSZ Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kosárlabda Szövetség

Copyright © 2001-2020. Szolnoki Olaj Kosárlabda Klub Kft.