Archívum - Hírek

Olaj-esély a férfi derbin

2002. 10. 09.

Akárcsak az elmúlt évadban, az idén is lesznek kettős bajnoki találkozók a Tiszaligetben, ebből az első ma lesz, 17 órától a MÁV-Coop a GYSEV-Orsi hölgykoszorúját, míg 19 órától a MOL Szolnok az Univer Kecskemét legénységét fogadja.
Pénteken az első hazai rangadóját elvesztette a MOL Szolnok együttese, akad tehát javítanivaló, amelyre este hét órától az Univer Kecskemét ellen lesz lehetősége. A hírös város csapata a MAFC helyett ugrott be a felsőházba és egyből megmutatta oroszlánkörmeit, hiszen az első fordulóban csak néhány ponttal maradt alul a bajnokesélyesnek kikiáltott Albacomppal szemben. A második fordulóban már kevesebb ellenállást tanúsítottak az univeresek, hiszen simán kikaptak Kaposváron. Igaz, nem szerepelhetett soraikban Madison, aki a napokban sérülést szenvedett. Ellenben biztosan játszani fog a Debrecenből is ismert másik amerikai játékosuk, McDaniel, valamint a jugoszláv center, Radenkovics. És természetesen jönnek majd az egykori Olaj-nevelésű kosarasok, Takács Attila, Mérész Tamás és Horváth Csaba, akik nyilván bizonyítani akarják, hogy helyük lenne a piros-feketék között.

Rasid Abeljanov, a szolnokiak vezetőedzője amondó, hogy megbeszélték a ZTE elleni meccset, most már a következő derbikre, nevezetesen a Kecskeméttel szemben kell koncentrálniuk. - Csak egy cél lehet számukra, a győzelem, mert a papírforma szerint ma este és jövő szombaton Szegeden is mi vagyunk az esélyesek.
A témához kapcsolódó további hír(ek):
Szolnoki Olajbányász Szolnoki MÁV FC Szolnoki Vízilabda Sport Club Szolnoki Sportcentrum MKOSZ Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kosárlabda Szövetség

Copyright © 2001-2020. Szolnoki Olaj Kosárlabda Klub Kft.