Archívum - Hírek

Elutasították a paksi óvást, pénzbüntetést kapott az Olaj

2008. 12. 02.

     Leveleket hozott a posta a minap a Szolnoki Olaj Kosárlabda Klub számára. A feladók a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének illetékes bizottságai voltak. Az egyik téma a november 18-án lejátszott Olaj KK - Atomerőmű SE (73-70) mérkőzéssel kapcsolatos óvás volt, melyet a vendég klub nyújtott be. Hivatkoztak többek között a kispadjuk mögötti szurkolói rendbontásra, valamint az időmérő hibájára is. Nos, az MKOSZ elutasította az óvást, természetesen a paksiak fellebbezhetnek a határozat ellen. Ez volt a jó hír az Olaj számára.

     Másik levélnek már kevésbé örülnek a klubnál. Ugyanis a mérkőzés alatti szurkolói rendbontások - trágár kórus, dobálás, plexitörés stb. - miatt 620 ezer forintra büntették a szolnoki kosárklubot. Emellett kötelezték arra, hogy a vendégkispad mögötti első sort hagyják üresen, és többek között megerősített rendezői gárdával ügyeljenek a biztonságra.

     Mint azt Török Zoltán, az Olaj technikai vezetője elmondta, betartják az MKOSZ utasításait. Ezt már a szerdai Kecskemét elleni mecsesen is érzékelni fogják a szurkolók.
A témához kapcsolódó további hír(ek):
Szolnoki Olajbányász Szolnoki MÁV FC Szolnoki Vízilabda Sport Club Szolnoki Sportcentrum MKOSZ Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kosárlabda Szövetség

Copyright © 2001-2020. Szolnoki Olaj Kosárlabda Klub Kft.