Archívum - Hírek

Új emberek az Olajnál

2009. 01. 03.

Az már biztos, hogy az esztendő első, zalaegerszegi fellépésén új arcokkal is találkozhatunk majd a piros-feketék soraiban.
     A Pór Péter - Horváth Imre edződuó már levezényelte az év első edzését. A magyar játékosok közül mindenki jelen volt, Cziczás László kivételével szorgalmasan dolgozott. Az utóbb emlegetett kosaras továbbra sem tud tréningezni, mert makacs húzódással bajlódik, ezért csak a kispadról figyelheti társait. Bár az elmúlt egy hónapban több orvosi vizsgálaton is átesett, lágyék környéki fájdalmai még mindig nem szűntek meg. A légiósok közül a litván Andrius Jurkunas is együtt dolgozott társaival a teremben, míg az amerikai Jamal Basit a tiszaligeti gáton körözött. Ellenben Basit honfitársait Jerome Colemant és Donald Wilsont nem láttuk a gyakorlók között.

     - Wilsonnal közös megegyezéssel szerződést bontottunk, míg Colemannal tárgyalunk a válásról - kezdte Dr. Nyerges Zsolt, az Olaj KK elnöke. - Egyikükkel sem voltunk megelégedve, nem lettek húzóemberek, ezért úgy döntöttünk, hogy megválunk tőlük. Persze ez nem megy egyik napról a másikra, természetesen igyekszünk korrekt módon lebonyolítani a váltást - mondta a klubelnök.

     Az utóbbi időben több kosaras, mint Julien Mills, aki az elmúlt évadban Dombóváron szerepelt, és a bajnokság pontkirálya volt és David Toya, ő pedig Körmenden és Debrecenben vitézkedett évekkel ezelőtt, valamint egy fehér amerikai center Drew Naymick neve forgott közszájon Szolnokon. Mint időközben kiderült, egyik kosaras sem lesz az Olaj játékosa.

     Érkezik viszont két amerikai fiú. Közülük az egyik Ronnie Ross, 29 éves, 187 cm magas, irányító a posztja. Az öreg kontinensen szerepelt előbb a koszóvói, majd a bosnyák és a macedón bajnokságban. Az utóbbi országban, ebben az évadban a Robotnicki Skopje színeiben pattogtatott, mindössze két meccs után búcsút intett nekik, mert kiürült a klub büdzséje. Most az Olajnál próbálhat szerencsét az utahi egyetemen nevelkedett kosaras. A másik amerikai fiú Ken Tutt névre hallgat. A 24 éves 185 cm-re nőtt hátvéd az elmúlt szezonban a francia Nantes - most Hollins klubja - soraiban szerepelt, ahol 16.7-es pontátlagot produkált, és ezzel a második liga negyedik legponterősebb emberének bizonyult.

     Nyilván ezért csapott le a játékosra az izraeli szuperligában érdekelt Maccabi Rihon a nyáron, melyben átlagban 20 percet játszott és kilenc pontot dobott, a hetekben azonban szakítottak a felek. Az elkövetkező időszakban, tehát e két kosaras játszhat majd az Olajban.

     A hírek szerint nincs vége még az erősítési hullámnak, az ötös center posztjára is érkezhet egy kosaras a napokban.
A témához kapcsolódó további hír(ek):
Szolnoki Olajbányász Szolnoki MÁV FC Szolnoki Vízilabda Sport Club Szolnoki Sportcentrum MKOSZ Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kosárlabda Szövetség

Copyright © 2001-2020. Szolnoki Olaj Kosárlabda Klub Kft.