Archívum - Hírek

Vasárnap pályán az Olaj

2009. 01. 18.

Ebben az esztendőben először vasárnap este hat órakor lép pályára az Olaj KK, amelyik az EnterNet-NTE Hegyvidék legénységét fogadja a Tiszaligetben.
     Elvileg ezt az összecsapást január 9-én kellett volna megrendezni, ám halasztottak a felek, így lett belőle január 18., azaz vasárnap.

     Az EnterNet-NTE Hegyvidék alakulata a hódmezővásárhelyiekkel kötött megállapodása alapján játszhat az élvonalban, a Vásárhelyi Kosársuli indulási jogán. A mezőny egyetlen fővárosi, illetve nyeretlen csapatáról van szó. Bár több szoros találkozót is vívtak az elmúlt tizenkét fordulóban, győzelmet azonban nem tudtak aratni. Idegenlégiósaik nincsenek, magyar játékosaik közül Kováts Róbert (center-bedobó), Krasznai Tibor (irányító), Keresztes Rafael (center) és Fülöp Gábor (center) a legismertebb. A "Füli" becenévre hallgató középjátékos azonban sérült, így szolgálataira nem számíthatnak a fővárosiak.

     Maródiak azonban a szolnokiak soraiban is vannak szép számmal, a csapatkapitány Cziczás László, a tehetséges Szabó Péter, valamint az új szerzemény, Mikalai Aliakszejev egyaránt sérüléssel bajlódik. Az biztos, hogy vasárnap sem lesz hadra fogható a három kosaras.

     Ezért nincs könnyű helyzetben az Olaj, arról nem beszélve, hogy zsinórban hat találkozót is elveszített a társaság. Utoljára két hónappal ezelőtt az Atomerőmű SE ellen győztek. Ezért (is) január elején elküldték a három amerikait Jamal Basitot, Jerome Colemant és Donald Wilsont. A helyükre érkezett Ronnie Ross (amerikai, irányító) Ken Tutt (amerikai, bedobó), valamint az utóbb már emlegetett Mikalai Aliakszejev, aki azonban érkezését követően megsérült.

     A két amerikai kosaras tehát most mutatkozik be az Olaj-tábornak. Remélhetőleg vasárnap este megszakad a csapat hat meccsen át tartó nyeretlenségi sorozata.
A témához kapcsolódó további hír(ek):
Szolnoki Olajbányász Szolnoki MÁV FC Szolnoki Vízilabda Sport Club Szolnoki Sportcentrum MKOSZ Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kosárlabda Szövetség

Copyright © 2001-2020. Szolnoki Olaj Kosárlabda Klub Kft.