Archívum - Hírek

Muszáj nyernie az Olajnak

2009. 01. 22.

A soproniak ugyan jókora ruhával küldték haza a mieinket a szezon elején, azóta azonban megvolt a "sorcsere", az új amerikaiak játéka bíztató, úgyhogy a csütörtök esti meccsen csak a győzelem az elfogadható. Ha nem így lesz, akkor a rájátszás idén csupán egy álom marad.
     A vendégek igen jó ajánlólevéllel érkeznek Szolnokra, ugyanis utolsó öt meccsüket megnyerték. Ebből kettőt játszottak az új esztendőben, győztek Kecskeméten (84-83) és Nyíregyházán (85-79) is. Meszlényi Róbert vezető edző keze alatt jó kis csapat alakult ebben az évadban, hiszen nyolc győzelemmel és öt vereséggel az ötödik helyen tanyáznak. Náluk csak az Albacomp (10) és a Dombóvár (9) szerzett több győzelmet.

     - Nagyon fontos volt, hogy jól sikerült a légiósok kiválasztása, a külföldiek amellett, hogy jó kosárlabdázók, igazi csapatemberek - mondta Meszlényi Róbert, a szövetség honlapján. - Úgy érzem, a társaságon belül a helyükre kerültek a dolgok. Nagyon szoros, kiegyensúlyozott a mezőny, ráadásul az erőviszonyok folyamatosan változnak, hiszen riválisaink gyakran cserélik a légiósokat. Tudjuk, hogy a négy légiósukból hármat elküldtek, s jöttek újak a helyükre. Szinte egy új csapattal kell játszanunk a talán még nem igazán összeszokott, de nyilván nagyon motivált ellenfél otthonában.

     A felek őszi meccsén 80-102-es végeredmény született a hűség városában, lehet mondani, hogy egy pillanatig sem volt esélye az Olajnak győzelemre. Csütörtökön este a mieinknek nyerniük kellene, hogy versenyben maradjanak a legjobb nyolc közé jutásért. Most öt győzelemmel és nyolc vereséggel áll az együttes a 11. helyen. Ahhoz, hogy Harazinék beférkőzzenek a negyeddöntő mezőnyébe, további kilenc győzelmet kell(ene) szerezniük. Ami nem tűnik gyerekjátéknak, annak tudatában, hogy csapatkapitány Cziczás Lászlóra még egy hónapig biztosan nem számíthat az együttes. Tovább tart a centerkeresés, miután elküldték Basitot, érkezett Aliakszejev, ám a fehérorosz játékos egy szerencsétlen mozdulatot követően húzódást szenvedett, gyógyulása legalább hat hetet vesz igénybe. Ezért rá nem lehet számítani.

     Ezt követően került képbe a bahamai Trevor Harvey, aki a török második ligában pattogtat. A 211 cm középjátékos, miután az Ukaspor csapatától megkapta elmaradt járandóságát, úgy döntött, mégiscsak marad a török klubnál. Az Olaj vezérkara pedig jobb híján tovább nézelődik a játékospiacon. A csütörtöki mérkőzésen a Jurkunas-Harazin párosnak, és tartalékként Cseh Györgynek kell centerposzton felvennie a versenyt a soproniakkal. Részükről nemcsak a pontok, hanem lepattanók is nagyon kellenek majd, a zöld-fehérek játékosai ugyanis jól szedik a lepattanókat, azokból villámgyorsan indulnak, könnyű gólokat dobnak.

     Ami jó hír, hogy a fiatal irányító Szabó Péter játékra jelentkezett, vele mindenképpen erősödik a csapat mezőnysora. A mieink közül Váradi Kornél és Ken Tutt húzóember volt vasárnap, sőt a meccs utolsó harmadában Ronnie Ross játéka is feljavult. Ha hármójuk mögé a társak is felzárkóznak, akkor lesz az Olajnak győzelmi esélye a csütörtöki és a további összecsapásokon.
A témához kapcsolódó további hír(ek):
Szolnoki Olajbányász Szolnoki MÁV FC Szolnoki Vízilabda Sport Club Szolnoki Sportcentrum MKOSZ Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kosárlabda Szövetség

Copyright © 2001-2020. Szolnoki Olaj Kosárlabda Klub Kft.