Archívum - Hírek

A paksi-ASE csarnokban folytatódik a bajnoki negyeddöntő

2009.05.05. 0:00:00

A Szolnoki Olaj legénységének legalább egyszer nyernie kell idegenben, hogy éremért játszhasson.
     A negyeddöntő harmadik meccseit játsszák ma este az érdekeltek. A címvédő Falco csapatának már csak egy győzelem kell(ene) az Albacomp elleni párharcban az elődöntőbe jutáshoz. Ahhoz képest, hogy az Alba a Közép-európai Liga megnyerése után januárban még triplázni akart, igényt tartott volna a Magyar Kupára és a bajnoki címre is. Ezzel szemben a kupából búcsúztak az Olajjal szemben. A bajnokságban pedig a kiesés szélére sodródtak. Igaz, a mai Falco elleni mérkőzést Székesfehérváron rendezik. Az alapszakasz és friss kupagyőztes pécsi együttese viszont saját közönsége előtt biztosíthatja be továbbjutását a Sopronnal szemben. Feltűnő, hogy Thomas Kelleyék az első meccset egy ponttal, míg a visszavágót néggyel, hosszabbítás után nyerték meg. Ellenben továbbra is nyílt, vagyis 1-1-re áll a ZTE-Dombóvár, valamint az Atomerőmű - Olaj párharc. Mindkét negyeddöntő az előálló csapat otthonában folytatódik.

     Hat nap után tehát újra a paksi ASE csarnokban vendégeskedik az Olaj KK. Emlékeztetőül a felek első összecsapását az elmúlt szerdán az Atomerőmű SE nyerte 86-73-ra. A szombati folytatásban viszont a szolnoki csapat diadalmaskodott 78-69-re. Érdekesség, hogy Pakson és Szolnokon egyaránt hét ponttal is vezettek a vendégek, az Olaj 27-20-ra, míg az ASE 46-39-re. Ám a végén rendre a pályaválasztó együttes örülhetett. Elölről kezdődik tehát a páros csata. Az Olaj azonban csak akkor lehet elődöntős, ha tud(na) nyerni egy mérkőzést az Atom otthonában. Ami egyáltalán nem ígérkezik könnyűnek, merthogy Dzunics edző januári bemutatkozása óta a paksi csapat hazai pályán veretlennek bizonyult.

     Vajon hogyan lehetne megtörni az ASE jó sorozatát? - kérdeztük Pór Pétert, az Olaj vezetőedzőjét.

     - El kell tudnunk majd viselni a Paks túl agresszív védekezését. Fontos lesz, hogy a játékvezetők miként állnak hozzá vetélytársunk és a mi játékunkhoz. Az utóbbiakról az első meccsen nem a legjobbak voltak a tapasztalataink. Szombaton is a faulthatáron védekezett mindkét gárda, a bírók ezúttal jól ítélték meg a szituációkat. Nem szabad, hogy ellenfelünk és a játékvezetői ítéletek kizökkentsenek bennünket a saját ritmusunkból. Egy biztos, extra teljesítmények kellenek majd az újabb győzelmekhez - mondta a szakember.
A témához kapcsolódó további hír(ek):
FIBA Europe Cup FIBA EuroBasket EUROBASKET MKOSZ NCAA NBA

Copyright © 2001-2019. Szolnoki Olaj Kosárlabda Klub Kft.