Archívum - Hírek

Fodor Márton az Olaj soraiban

2009. 06. 06.

Véget ért össznépi találgatás, hogy ki lesz az a mezőnyposzton használható magyar játékos, aki az Olajhoz igazolhat.
     Tegnap a szolnoki klub Fodor Mártonnal egyezett meg, mely szerint a válogatott játékos az elkövetkező szezon végéig szerepel a Tiszaligetben.

     - Korrekt ajánlatot kaptam az Olajtól - kezdte a körmendi származású játékos. - Évek óta jó szakmai munka folyik Szolnokon, és emellett komoly célok is vannak. Fájó szívvel válok meg a Körmendtől, hiszen nevelő klubomról van szó. Úgy éreztem, váltanom kell, és ennek most jött el az ideje. Nem először határozom el magam a klubcserére, hiszen szerepeltem már Debrecenben, Pécsett és Pakson is. Remélem, Szolnokon sem okozok majd csalódást. Június végéig pihenek, majd a hónap utolsó napjaiban a válogatottal elkezdjük a felkészülést az Eb-pótselejtezőkre. A tervek szerint augusztusban Szolnokon is pályára lépünk, akkor találkozom először az Olaj-szurkolókkal - mondta Fodor Márton.

     A szolnokiak elnöke, dr. Nyerges Zsolt elmondta, hogy Fodor után egy újabb körmendi származású játékos, az utóbbi években Pécsett szereplő Grebenár Péter is a klub játékosa lehet. A center ügyében a jövő héten lehet döntés. Szintén a napokban dől el, hogy Dragan Alekszics elfogadja-e az Olaj ajánlatát. Az viszont csaknem biztosnak tűnik, hogy Ousmane Barro az elkövetkező évadban is Olaj-mezbe öltözik.
A témához kapcsolódó további hír(ek):
Szolnoki Olajbányász Szolnoki MÁV FC Szolnoki Vízilabda Sport Club Szolnoki Sportcentrum MKOSZ Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kosárlabda Szövetség

Copyright © 2001-2020. Szolnoki Olaj Kosárlabda Klub Kft.