Régi-új játékosok Olaj-mezben
2009. 06. 23.
Nem pattogott a kosárlabda, mégis zúgott a "Hajrá Olaj" a Tiszaligeti Sportcsarnokban. A Szolnoki Olaj KK által meghirdetett szurkológyűlésre legalább hatszáz ember volt kíváncsi.
Dr. Nyerges Zsolt klubelnök visszatekintővel kezdte mondandóját.
- Munkatárasaimmal 12 éve irányítjuk az Olaj KK-t. Igyekszünk jól gazdálkodni, azon kevesek közé tartozunk, akiknek nincsenek tartozásai. Az elmúlt nyáron azonban nem sikerültek az igazolásaink, ezért csapatunk szereplése elmaradt a várttól az őszi szezonban. Január elején lecseréltük légiósainkat, az érkező három fiú - Ousmane Barro, Ronnie Ross, Ken Tut - új színt hozott a csapatba. Ráadásul Cziczás László, Váradi Kornél egyaránt felépült sérüléséből. Az alapszakasz folytatásában már sokkal jobban szerepeltünk, mint azt megelőzőleg. Hazai pályán veretlenek maradtunk, nem beszélve az idegenbeli bravúros győzelmekről. Végül a hetedik helyen zártuk a rájátszást. Közben meneteltünk a Magyar Kupában, a mérkőzéssorozat elődöntőjében csak a későbbi győztes Pécstől kaptunk ki, a harmadik helyen kötöttünk ki. Visszatérve a bajnokságra, a negyeddöntőben kikaptunk a tavasszal még nálunk is jobban pörgő és erősebb állományú paksi együttestől. Fájó vigasz, a bajnoki címig menetelő atomvárosiakat csak mi tudtuk egyszer legyőzni a play-offban. Voltak jobb, és reméljük lesznek még sokkal jobb helyezéseink, mint az idén, mikor a hetedikként zártunk - fejezte be a klubelnök.
A folytatásban már a jövőről beszélt Nyerges doktor, legelőször a szakmai stábban történt változásokat említette: - Pór Péter, aki saját nevelésű edzőnk, más feladatot kap a jövőben. Ezentúl mint szakmai igazgató fog dolgozni. Ő felel majd az utánpótlástól a felnőttekig a szakmai munkáért. Bár a vezetőedző Horváth Imre lesz, aki vezeti az edzéseket és meccsel is, Péter vigyázó tekintete azonban mindig a csapaton lesz. Egyébiránt Horváth "Pipi" segítője az a Simon Nándor lesz, akik az ellenfél játékosaként többször is megfordult a Tiszaligetben. A Testnevelési Egyetemen frissen végzett fiatalember lesz majd csapatunk másodedzője.
Ezt követően már a szurkolók által várva várt, a játékosállománnyal kapcsolatos témákról és dolgokról beszélt az Olaj első embere.
- Az építkezés jelenleg is tart, de jól állunk. Az már biztos, hogy a tavalyi szezon csapatából Cseh Gyuri, Harazin Tomi, Ousmane Barro és Váradi Kornél a következő évadban is nálunk fog játszani. A többiekkel még tárgyalunk a folytatásról. Az új fiúkkal, akik között vannak régiek is, pedig két évadra szóló szerződést kötöttünk Közülük Thomas Kelley-t, ugyebár nem kell bemutatni, hiszen az amerikai légiós 2005-2008 között három évadot már lehúzott nálunk. A két éve bajnok és kupagyőztes csapatunknak egyik vezéregyénisége volt az irányító, aki egyéves pécsi kitérő után tér vissza hozzánk. Szintén Pécsről érkezett Dragan Aleksic, aki a 2004-2005-ös évadban játszott sorainkban. A több mezőnyposzton használható kosaras rutinjával, játékintelligenciájával nagy segítségére lehet csapatunknak. A harmadik Pécsről érkező játékost, Grebenár Pétert az elmúlt években már csalogattuk Szolnokra, most mondott igent a center. Végül és nem utolsósorban Fodor Márton is a mi játékosunk lesz. A körmendi származású, a válogatottban is számításba vett irányító neve is régóta szerepel már a kívánságlistánkon. Ő is két évig lesz a mi kosarasunk. Rajtuk kívül még egy, a 3-4-es poszton jól használható légióst akarunk igazolni, jelenleg is keressük a megfelelő játékost.
Ezt követően Tóth Zoltán, a klub ügyvezető elnöke mind a négy játékosnak - a közönség óriási ovációja közepette - átadta az új piros-fekete mezét.
Nyerges doktor hozzá tette: - Mindezek tudatában a bajnoki döntőbe várjuk csapatunkat, és a Magyar Kupában is ott kell lenniük a végelszámolásnál.
A folytatásban az elnök arról (is) beszélt, hogy méltóképpen akarják megünnepelni a kosárlabda-szakosztály félévszázados jubileumát. Többek között szeptemberben egy euroligás sztárgárdát akarnak Szolnokra csábítani egy gálamérkőzés erejéig. A szakosztály egyik alapítója, egykori játékosa Acsay Attila jóvoltából könyv készül az elmúlt ötven év történéseiből. Mindezt megelőzve, az Olaj KK csapata július 27-én kezdi el a felkészülést az október 3-án rajtoló bajnoki szezonra.