Archívum - Hírek

Három napon át Nyíregyházán játszanak a piros-feketék

2009. 09. 02.

A Szolnoki Olaj mától péntekig felkészülési tornán Nyíregyházán szerepel, ahol a helyi gárda mellett a Debrecen, valamint a Kecskemét lesz a vetélytársa.
     Az Olajnál Horváth Imre vezetőedző azt mondta egy nappal a torna előtt: - A légiósok közül Thomas Kelley és Darius Rice is edzésbe állt. Kelleyt jól ismerjük, úgy tűnik, hogy Rice is be fog válni. Ousmane Barro még mindig a vízumát intézi, míg Alekszicset szerda estére várjuk. A magyarok közül Váradi Kornélt megműtötték, így rá egy ideig nem számíthatunk. Grebenár Péter talpproblémájának jót tett az injekciókúra, egy speciális talpbetéttel elkezdte az edzéseket, most nincsenek fájdalmai, reméljük nem is lesznek. Fodor Marci és Vesztergom Zsolt ugyebár a napokban csatlakozott hozzánk. Harazin Tamás már teljes értékű munkát végez, de még nem érte utol társait, akik már öt hete dolgoznak. Bár ezeken a felkészülési tornákon az eredmény másodlagos, arra viszont kíváncsiak leszünk, különösen a fiatalok részéről, amiket gyakoroltunk az edzéseken, azokat viszontlátjuk-e a meccseken - nyilatkozta az edző.

     A szolnokiak első ellenfele a Debreceni KE legénysége lesz, amelyik az utolsó előtti helyen végzett az elmúlt évad pontvadászatában. A csapatot a felsőházban tartó rutinos edző, Fodor Péter újabb szerződést kötött a klubbal. Érkezők bőven akadnak, közülük hárman, Cziczás László, Fülöp Gábor és Gaál Róbert egyaránt tagja volt az Olaj két évvel ezelőtti bajnokcsapatának. Boldizsár Ferenc pedig az Olaj soraiban nevelkedett egykoron. Hozzájuk fog társulni az Anthony Farmer nevű fiatal amerikai irányító, aki 23 éves és 185 centi magas, az előző idényeit az NCAA legmagasabb divíziójában töltötte.

     Nyíregyházán továbbra is Ferenczi Tamás kezében lesz a karmesteri pálca. Az utóbbi szakember egykoron az Olajban nevelkedett, immár évek óta Nyíregyházán dolgozik. Az új igazolások közül Szarvas Gábor az Olajban nevelkedett, az utóbbi években a Veszprém csapatában vitézkedett. Egyelőre úgy tűnik nem is három, hanem négy légiósuk lesz. Nevezetesen két amerikai, Donta Gennie (irányító) William Byrd (bedobó), a kanadai Jeffrey Ferguson (center), valamint a szerb Marko Pavlovics (center), aki csak névrokona Predrag Pavlovicsnak. A felkészülési tornán már a teljes csapat hadra fogható lesz Nyíregyházán.

     A kecskeméti gárda szakmai igazgatójának azt a Sztojan Ivkovicsot szerződtették a nyáron, aki az elmúlt években Pécsett dolgozott. Ivkovics hozta magával a baranyai fővárosból a magyar magot, Wittmann Krisztiánt, Dénes Gábort, Tóth Norbertet és Bencze Zoltánt, akiknek volt szerepük abban, hogy a csapat kupagyőztes lett, és bajnoki döntőt is játszott tavasszal. Hozzájuk csatlakozott Csorvási Milán, aki kecskeméti nevelésű center, de az elmúlt szezont Sopronban töltötte. A külföldiek közül az amerikai Anthony Dale maradt soraikban, érkezett a szintén amerikai, Paksról ismert Ian Johnson, az Albacompnál és a Kaposvárnál is megfordult litván Kestutis Marciulionis. Új ember még náluk a szerb Zlatko Bolics, aki Újvidékről érkezett a hírös városba. Egyébiránt a csapat már letudta első edzőmeccsét, méghozzá hazai pályán a Dombóvárral szemben. A mindössze egy légióssal felálló tolnai csapat 89-88-as idegenbeli győzelmet aratott a Bács megyei fővárosban.

A nyíregyházi torna programja:

09.02. Olaj KK - Debrecen, 17:00 Nyíregyháza - Kecskemét, 19.00
09.03. Debrecen - Kecskemét, 17:00 Nyíregyháza - Olaj KK, 19.00
09.04. Kecskemét - Olaj KK, 16:00 Debrecen - Nyíregyháza, 18.00
A témához kapcsolódó további hír(ek):
Szolnoki Olajbányász Szolnoki MÁV FC Szolnoki Vízilabda Sport Club Szolnoki Sportcentrum MKOSZ Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kosárlabda Szövetség

Copyright © 2001-2020. Szolnoki Olaj Kosárlabda Klub Kft.