Archívum - Hírek

Taylor jól tudja, hogy komolyak az Olaj céljai

2010. 03. 03.

Az Olaj új amerikai kosarasa, Kammron Taylor alighogy megérkezett Szolnokra, máris edzésbe állt. Ezt megelőzve váltottunk vele néhány mondatot.
     - A Wisconsin egyetem elvégzése után két szezont a spanyol második, illetve a török első ligában játszottam - kezdte a KT becenevű kosaras. - Tavaly nyártól január végéig pedig a francia élvonalban szereplő Le Havre alkalmazott. Mivel a vártnál gyengébben szerepeltünk, a klub vezetői vérfrissítésre szánták el magukat, így nekem is váltanom kellett. Igaz, egy hónapja nem játszottam tétmeccset, de lakóhelyemen, Minnesotában egy személyi edző segítségével igyekeztem formában tartani magam.

     A tengerentúlról hazánkba érkező legtöbb játékosnak fogalma sincs a magyar kosárlabdáról, Taylor azonban tájékozottabb az átlagnál. - A menedzseremmel történt egyeztetés után igyekeztem tájékozódni, megtudtam, hogy ebben az országban is nagyon szeretik ezt a sportágat. Számos honfitársam megfordult már a magyar bajnokságban, mostanság is sokan szerepelnek az itteni pontvadászatban.

     Az edzés előtt mindenkivel pacsizott, társai közül Uzi Barrót különösen kedves ismerősként köszöntötte.

     - Eddig csak ellenfélként ismertem Uzit - folytatta. - A center a Marquette egyetem csapatában szerepelt. Sokat játszottunk egymás ellen, de legtöbbször mi kerültünk ki győztesen a csatából. Az egyetemi bajnokságból ismerős Darius Rice is, tudom, hogy nálam idősebb évjáratban szerepelt és már akkor is nagyon ponterős játékosnak számított.

     Természetesen új csapatáról, az Olajról is szót ejtettünk Taylorral.

     - Beszélgettem a menedzseremmel, és az interneten is körülnéztem a szolnokiakkal kapcsolatban. Megtudtam, hogy nagyon népszerű a csapat, mindig sokan vannak a lelátón, most látom, hogy még az edzésre is kíváncsiak az emberek. Megtudtam azt is, hogy komoly célok vannak a klubnál. Én is segíteni szeretnék a jó eredmények elérésében - jelezte a játékos.

Névjegy: Kammron Taylor
Nemzetisége: amerikai
Született: 1984. 08. 28.
Magassága, súlya: 188 cm/76 kg
Posztja: irányító, hátvéd
A témához kapcsolódó további hír(ek):
Szolnoki Olajbányász Szolnoki MÁV FC Szolnoki Vízilabda Sport Club Szolnoki Sportcentrum MKOSZ Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kosárlabda Szövetség

Copyright © 2001-2020. Szolnoki Olaj Kosárlabda Klub Kft.