Archívum - Hírek

Bajnokok Ligája selejtezőt játszik az Olaj

2018.09.19. 16:55:00

Csütörtökön este Olaszországban lép pályára a szolnoki csapat
Bajnokok Ligája selejtezőt játszik az Olaj
Sűrű, sötét éjszaka volt még, amikor a Szolnoki Olaj KK csapata nekivágott Olaszországnak. A hajnal már a ferihegyi repülőtéren érte a korai kelés miatt még kissé morcos, gyűrött társaságot, amely délelőtt már jóval vidámabban kávézott Cantúban.

- Nyilván tiszteljük minden ellenfelünket, de nem félünk senkitől. Tehát úgy utazunk el most, hogy nyerni szeretnénk! - így vágott neki az olasz túrának Benke Szilárd.

Másként nyilván nincs is értelme belekezdeni a remélhetőleg kifejezetten hosszú BL-sorozatnak. Pedig van baj, nem is kevés. A felkészülés messze nem volt ideális, hiszen éppen a finist vágta gallyra a világbajnoki selejtező. A másfél hete igazolt Jaylin Airington a kedd délutáni edzésen mozgott először együtt a válogatottakban szerepelt csapattársakkal.

Jaylin Airington: Elég jól megismertem a többieket, Andrew-t (Andrew Rowseyt) egy kicsit jobban, hiszen egy országból származunk, és közel is lakunk egymáshoz. A most visszatért játékosokkal is lepacsiztam, de sokat beszélgetek az edzőkkel és a csapattársakkal is.

A Cantúról annyit mindenképpen érdemes tudni, hogy kétszer nyerte meg az EuroLiga elődjét, az Európa Kupát. Igaz, nem a múlt héten, hanem 1982-ben és 83-ban. Saporta- és Koracs Kupát nyert csapatról van szó. Bár ez a nem is annyira távoli múlt emléke. Jelene messze nem ennyire fényes az orosz Jevgenyij Pasutyin által edzett csapatnak.

Szarvas Gábor: Fizikális kosárlabdát játszanak, a hat amerikai légiósukra épülnek, gyorsan akarnak játszani, egyénileg akarnak mindent befejezni. Talán ez lehet az egyik fegyverünk, hogy egyéni védekezésben megállítjuk őket. Nagyon fontos az, hogy hogyan tudjuk kontrollálni a gyorsindításaikat. Illetve nagyon fontos az, hogy mi hogyan tudjuk a saját támadásainkat kontrollálni.

A magyar mellett a finn válogatottba is ad játékost az Olaj, Alex Murphy édesanyja révén finn állampolgársággal is bír, a finn válogatott a selejtezők előtt három hétre edzőtáborba vonult, így a magasbedobó kénytelen volt kihagyni a klubfelkészülés finisét. Vasárnap Franciaország ellen játszott vb-selejtezőt, hétfőn érkezett vissza, vagyis ő sem lesz a legfittebb állapotban a Cantú ellen.

Alex Murphy: Annyit mondhatok, hogy egy nagyon erős csapat. Természetesen videóztuk őket, személyekre lebontva is. Szerintem elég sok mindent megtudtunk róluk. Nyilván nagy kihívás lesz Olaszországban játszani, de egyben komoly lehetőség is számunkra. Úgyhogy készen állunk.

A Cantú kerete gyakorlatilag teljesen kicserélődött, az előző olasz bajnokság hetedik helyén végzett csapatból hírmondó is alig akadt. Nem egy összeszokott társaság, az kétségtelen.

Benke Szilárd: Igazából ők egy ilyen futós, gyors játékot játszanak, bontják a szettjeiket, individuálisan mindegyik játékosuk veszélyes a gyűrűre. Fontos lesz a lepattanók megszerzése, agresszívan támadják a támadólepattanókat. Ha kontrollálni tudjuk a játék ritmusát, akkor nyerhetünk.
FIBA Europe Cup FIBA EuroBasket EUROBASKET MKOSZ NCAA NBA

Copyright © 2001-2018. Szolnoki Olaj Kosárlabda Klub Kft. - Minden Jog Fenntartva!