Simon Balázs aláírt az Olajhoz
2012. 06. 15.
A magyar bajnok és kupagyőztes, ősztől az Adria Ligában induló Szolnoki Olaj Kosárlabda Klub tegnap szurkológyűléssel egybekötött sajtótájékoztatót tartott Szolnokon, a Tiszaligeti Sportcsarnokban.
Dr. Nyerges Zsolt klubelnök az elmúlt két évadra visszatekintve elmondta, hogy nagyszerű időszakot zártak, hiszen, amit lehetett, mindent megnyertek magyar szinten. A EuroChallenge Kupában is előreléptek, hiszen az idén már a Final Fourba is bejutottak, épp a napokban kapták meg a FIBA köszönőlevelét, mely nagyszerűnek minősítették a rendezést, melyben élen járt Tóth Zoltán ügyvezető és csapata.
Ezt követően már a sokakat érdeklő új évadról beszélt a klubelnök. A csapat vezetőedzője továbbra is Pór Péter, segítője pedig Dragan Alekszics lesz, míg az utánpótlást változatlanul Kmézics Zorán fogja irányítani. Az Adria Liga-felelős Sztojan Ivkovics, akinek nagy szerepe volt abban, hogy a klubot felvették a mérkőzéssorozatba.
A játékosállománnyal kapcsolatban megtudtuk, hogy Báder Márton, Horváth Ákos, Fodor Márton, Soós Gábor és a Debrecenből igazolt Szabó Miklós mellé csatlakozik Grebenár Péter és Trepák Zoltán is, akik a napokban megújították szerződésüket a klubbal.
A légiósokról annyit mondott a klubelnök, hogy Nikolov bejelentette, egy nívósabb bajnokságban szeretne játszani, Millsnek és Gaynek ajánlatot tettek, de még nem reagáltak rá. Ezt követően Nyerges doktor bejelentette, amit már szinte mindenki tud az országban, hogy Simon Balázs a Szolnok játékosa lesz. Balázs mosolyogva, integetve üdvözölte a közönséget, amely nagy ovációval fogadta az irányító játékost, aki előbb a Kaposvár, majd az Albacomp egyik legjobb játékosaként szerepelt a Tiszaligetben.
- Most jött el a lehetőség a váltásra - mondta Balázs. - Nagy kihívás számomra az, hogy a magyar bajnokság mellett az Adria Ligában és az EuroChallenge Kupában is szerepelhetek. Bízom benne, hogy a szolnoki közönség két-három győzelem után a csapatot és engem is a szívébe fogja zárni.
Ezt követően Simon Balázs aláírta a két évre szóló szerződését, és felvette a négyes számú mezt, amit ezentúl ő fog viselni a Szolnoki Olaj KK soraiban.
A 32 esztendős Simon Balázs hetven alkalommal szerepelt a magyar válogatottban, kétszeres magyar bajnok és egyszeres Magyar Kupa-győztes, amit még a Kaposvár színeiben szerzett. Kaposvári évei után játszott külföldön is, előbb a német Telekom Bonn-nál, amellyel az ULEB-kupában indult 2004-2005-ben, majd egy évre rá a belga Basket Groot Leuven gárdájával megjárta az Európa Kupát is, nemzetközi kupatapasztalattal is rendelkezik. Az Albacomphoz öt esztendeje szerződött, ahol a legutóbbi két évben ezüst- és bronzérmet szerzett a magyar bajnokságban.