A Szolnoki Olaj egykori játékosa bárkivel megküzd a nemzeti csapat érdekeiért
2013. 02. 15.
Egykor Szolnokon dolgozó segítői is lesznek
Sztojan Ivkovicsot egyhangúlag szavazták meg a férfi kosárlabda-válogatott szövetségi kapitányának. A kecskeméti csapat szakmai igazgatója, a Szolnoki Olaj egykori játékosa bárkivel megküzd a nemzeti csapat érdekeiért.
A napokban a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének (MKOSZ) elnöksége Sztojan Ivkovicsot, a Kecskeméti TE Duna Aszfalt férfi kosárlabda-csapatának szakmai igazgatóját nevezte ki a magyar férfiválogatott szövetségi kapitányának. Megbízatása 2015-ig szól.
Sztojan Ivkovicsot egyhangúlag szavazta meg az elnökség, a korábbi kapitánynak erős kisugárzása van, szeretik a játékosok és a fanatizmusa közismert.
- mindezt Szalay Ferenc mondta a Nemzeti Sportnak nyilatkozva. A MKOSZ elnöke utalt arra, hogy Ivkovics volt már a férfiválogatott kapitánya.
- 2008-ban lemondtam a kaptányi posztról. Sajnálom, hogy az akkori vezetőkkel nem vettem fel a harcot. De most, ha kell, bárkivel megküzdök a válogatott érdekeiért. Sok mindenkinek köszönet jár azért, hogy újra én lehetek a válogatott élén. Erőt adott, hogy Kecskeméten sokan a B-ligában is kitartottak a csapat mellett. Remélem, hogy a pályán elért eredményekkel pedig bizonyítok, bizonyítunk azoknak is, akik próbálták hátráltatni a munkám. Én ugyanis a munkában hiszek. A karrierem nem a piacon és a kávézókban építettem fel... - nyilatkozta Sztojan Ivkovics, aki azt mondja, össze tudja hangolni a válogatott és a KTE irányítását.
Ivkovics első számú segítője az a Pór Péter lesz, akivel öt évvel ezelőtt is dolgozott a nemzeti csapatnál, s aki Szolnoki Olaj csapatával háromszoros bajnok és kupagyőztes lett. A korábban szolnoki csapatot is irányító Goran Miljkovics lesz az erőnléti edzője, és az ő feladatai közé tartozik majd az ellenfelek feltérképezése is.