Ősztől egy osztállyal feljebb léphet az Olaj
2014. 07. 04.
Az Olaj mégis elindulhat az Európa Kupában
Szerdán még a EuroChallenge vasárnapi csoportsorsolására készült a klub. A késő délutáni órákban viszont megérkezett a Euroleague Basketball hivatalos értesítése, miszerint a Euro Cupot is kiíró szervezet mégis elfogadta a magyar bajnok szabadkártya-kérelmét.
- Valóban örömteli hír ez - mondta a csapatot működtető gazdasági társaság ügyvezető igazgatója, Tóth Zoltán. - Szerettünk volna idén is egy lépcsőfokkal feljebb lépni, ez a kívánságunk most teljesült. Az biztos, hogy nagyon megterhelő és komoly feladat vár ránk, hiszen az Adria Liga mellett az Európa Kupában is indulunk. Az elmúlt években ekkora terhelésnek nem volt kitéve magyar férficsapat. Három éve már benne vagyunk abban, hogy évente hatvan-hetven tétmérkőzést játszunk. Ezzel együtt valóban nagyon komoly megmérettetés ez.
- A szurkolók számára nagyon is fontos kérdés, hogy hol lesznek a hazai mérkőzések?
- Három helyszínt jelöltünk meg. A legjobb számunkra természetesen az lenne, ha a szolnoki Körcsarnokban rendezhetnénk a meccseinket. De erről még egyeztetünk a szervezőkkel. A férőhelynövelés érdekében már a bajnoki döntő másnapján hozzá is kezdtünk az átalakításoknak. Elbontottuk a televíziós közvetítőállást, most már ott is ülőhelyek vannak. Az emeleti páholyban is több ülőhelyet alakítottunk ki. De megkezdtük az állóhelyek kialakítását is. A cél az, hogy elérjük a 2 ezer 500 fős befogadóképességet. A másik lehetséges helyszín a szegedi sportcsarnok. Ott viszont mennyezetről lelógó palánk van, ez azonban nem felel meg a versenykiírásnak. Ha Szeged lesz a helyszín, úgy minden mérkőzésre vinnünk kell a palánkokat. Az egész európai kosárlabda-társadalom megelégedésére már rendeztünk Debrecenben egy EuroChallenge Final Fourt. A sikeres rendezés nagyon is benne van a kosaras köztudatban. Július kilencedikén, Barcelonában véglegesíti a kiírást a EuroLeague Basketball. Természetesen elmegyünk erre a tárgyalásra. Akkor és ott dől el, hogy hol lesznek a hazai mérkőzéseink.
- Az sem elhanyagolható kérdés, hogy kik játszanak ezeken a mérkőzéseken. A Eurocup-indulás a légiósok számára is vonzó lehet.
- Bizonyos szempontból ez megkönnyíti a helyzetünket. Azzal, hogy két kiemelt bajnokságban is indulunk, emeli a klub riszpektjét. Most már nem nekünk kell lasszóval fogni a külföldi játékosokat, hanem ők maguk jelentkeznek. A szerdai barcelonai találkozón minden tisztázódik. Nem tartom valószínűnek, hogy visszavonnák a szabadkártyánkat, de biztosak csak a jövő héten lehetünk.
A Euro Cup idei kiírásában tizenkilenc ország harminchat csapata vehet részt. A csapatokat hat csoportba sorsolják, a legjobb négy jut tovább: E huszonnégy csapathoz csatlakozik az a nyolc, amely nem jut be az EuroLiga legjobb tizenhat csapata közé. A második körben a 32 csapatot már négyes csoportokba sorsolják. Innen az első kettő jut a két győzelemig tartó rájátszásba.
Forrás: Új Néplap - Gutai István