A maximum közelében az Olaj
2014. 11. 07.
Ha létezik tisztességes vereség, akkor a szerda esti az volt
A jelentősen erősebb Himki Moszkva ellen olyan teljesítményt nyújtott az Olaj, amely miatt nem érheti szó a ház elejét.
Teljesültek Báder Márton elvárásai. Az Olaj csapatkapitánya úgy fogalmazott a Himki elleni mérkőzés előtt, hogy a győzelem nem reális elvárás, az viszont igen, hogy jó meccset játsszon a csapat. Ám hátfájdalmai miatt éppen a center volt kénytelen kihagyni a találkozót.
Ha egy csapat a kilencedik percben hibázza el első rádobását, akkor az ellenfél sok jóra nem számíthat. Márpedig a Himki így tett. Ám, az Olaj sokáig egyenrangú ellenfél volt a dobópárbajban.
A lehető legtöbbet hozta ki a mérkőzésből a magyar csapat, játékosai egyenletesen osztották el a terheket. Lóránt, Sinovec, Keller és Milosevic is hat-hat lepattanót szedett, ebben a játékelemben az Olaj nyert 39-32-re.
Dragan Aleksic három, Rimas Kurtinaitis öt cserejátékost tudott bevetni. A szolnoki kispadról 20 pont érkezett, a Himkiéről 42.
Vojvoda Dávid Moszkvában is bebizonyította, hogy miért ő napjaink egyik legjobb magyar kosárlabdázója.
- Sikerült tisztességesen helytállnunk - mondta a tizenkilenc pontjával a mezőny legeredményesebb játékosa. - Mindent megtettünk, a csapat a maximumhoz közeli teljesítményt nyújtott. Ám az oroszok minden hibánkat kihasználták és fizikálisan is jobbak voltak nálunk.
A Szolnoki Olaj legközelebb az Adria Ligában lép pályára, vasárnap 16 órától a listavezető Crvena Zvezda lesz az ellenfél.
Ez utóbbi mérkőzésen már biztosan nem fog szerepelni az Olaj soraiban az egykori közönségkedvenc, Obie Trotter, aki a görög KAO Dramas játékosa lett. Érdekesség, hogy a piros-feketék jelenlegi első számú irányítója, Lazeric Jones épp Dramasból igazolt a Tiszaligetbe.
Közben a szolnoki klub a szezon végéig szóló szerződést kötött az amerikai Parrish Petty-vel. Az irányító már meg is érkezett Szolnokra. Petty az elmúlt idényt a fehérorosz Tsmoki Minsk együttesében kezdte, majd az olasz Scavolini Pesaro-ban folytatta pályafutását. A játékos minszki színekben 14 pontot és 9 lepattanót gyűjtött az Olaj elleni, tavaly december 17-i tiszaligeti EuroChallenge mérkőzésen.
Forrás: Új Néplap - Gutai István, Varga Csaba