A Zenit jobb volt nálunk
2014. 11. 21.
Az Olaj-kispad 19 pontot tett a közösbe, a Zenité viszont 44-et
Komoly árat fizetett első idegenbeli győzelméért a szolnoki csapat, ugyanis a Mega Vizura ellen megsérült Milosevic nem tudta vállalni a játékot a Zenit ellen.
- Megpróbáltunk változtatni a rotációnkon, mert kiesett az egyik játékosunk, majd a mérkőzés folyamán még kettő - utalt Milosevic kényszerű kiválására, majd Keller és Jones sérülésére Dragan Aleksic. - De nem akarok kifogásokat keresni, a Zenit jobb volt nálunk. Játékosai jobban akarták a győzelmet, mint mi, a játék minden elemében jobbak voltak. A továbbiakra sok sikert kívánok nekik ebben a nehéz csoportban.
A Zenit huszonnégyszer kísérletezett távolról, ebből öt akadt be. Nem túl veretes mutató, ám még így is jobb, mint az Olajé, hiszen mi ugyanennyiből csak négyszer találtunk. Várható volt, hogy a lepattanócsatát az oroszok nyerik, 39-32 lett a javukra ebben a műfajban. Aleksic csak három játékost tudott hadrendbe állítani, ez ezen a szinten kevés. Vasily Karasev viszont valamennyi benevezett játékosát használhatta. Az Olaj-kispad 19 pontot tett a közösbe, a Zenité viszont 44-et.
- Számunkra nagyon fontos volt ez a mérkőzés - mondta Vasily Karasev, a hazaiak vezetőedzője. - Azt akartam, hogy a csapat védekezésben betartsa a megbeszélteket és ne hagyjon túl sok tiszta dobóhelyzetet az ellenfélnek. A 2. és a 3. negyedben sok pontot szereztünk, az volt a cél, hogy az előny kitartson a lefújásig.
A kényszerűségből felforgatott rotáció miatt Stefan Sinovec 35 percet játszott, nála több időt csak Vojvoda Dávid töltött a parketten.
- Gratulálok a Zenitnek a győzelemhez - értékelt a végül hét pontig jutó szerb játékos. - A keddi napunk ráment arra, hogy eljussunk Szentpétervárra, nem volt időnk kipihenni magunkat. Nem voltunk kellően erősek és energikusak, hiányzott a frissesség. Igaz, hogy az első tíz-tizenöt perc jól sikerült, de utána sok dobást kihagytunk, a játékunk pedig szétesett.
Minden csapatnak van egy olyan mérkőzése, amikor minden rosszul sül el. Reméljük, az Olaj együttesének a szentpétervári volt az.
Forrás: Új Néplap - Gutai István