Megtartották a 2014/2015-ös Európa Kupa sorozat sorsolását
2014. 09. 29.
Orosz, török, lett és szlovén csapatokkal találkoznak a piros-feketék
Megtartották Barcelonában a 2014/2015-ös Európa Kupa sorozat sorsolását, ahol az alapszakaszban induló csapatokat (17 országból 36 klub, köztük a Szolnoki Olaj KK), 6 csoportba sorsolták. A csoportkör-küzdelmek október 15-én kezdődnek el és december 17-én fejeződnek be, amely küzdelmek során a résztvevő csapatok egyenként 10 mérkőzést játszanak. Minden csoportból az első négy helyezett jut tovább (az Euroligából érkező 8 csapattal kiegészülve), a legjobb 32 közé.
A küzdelmek január 6-án folytatódnak 8 négycsapatos csoportban és február 11-én érnek véget. Ez további hat mérkőzést jelent a versenyben maradó csapatok számára csapatonként.
Minden csoportból az első két helyezett jut tovább az egyenes kiesési ágra, ahol oda-visszavágós rendszerben játsszák a mérkőzéseket. Először a nyolcaddöntők mérkőzései kerülnek megrendezésre március 4. és 11. között, majd a párharcok győztesei bejutnak a negyeddöntőbe, ahol a küzdelmek április 1. és 8. között folytatódnak.
Az így továbbjutó négy legjobb csapat játssza az elődöntőket, ahonnan szintén két mérkőzés összesítése alapján lehet továbblépni, immáron az Európa Kupa áprilisi döntőjébe.
A Eurocup sorozat kétmeccses döntőjének első felvonását április 24-én, a másodikat pedig április 29-én rendezik meg.
A-csoport:
Brose Baskets Bamberg (GER)
CAI Zaragoza (ESP)
Grissin Bon Reggio Emilia (ITA)
Strasbourg (FRA)
Paris Levallois (FRA)
Telekom Baskets Bonn (GER)
B-csoport:
Pallacanestro Cantu (ITA)
Herbalife Gran Canaria (ESP)
Telenet Ostend (BEL)
ASVEL Lyon Villeurbanne (FRA)
JDA Dijon (FRA)
Artland Dragons (GER)
C-csoport:
CEZ Nymburk (CZE)
Baloncesto Seville (ESP)
Virtus Rome (ITA)
Belgacom Spirou Charleroi (BEL)
SLUC Nancy (FRA)
EWE Baskets Oldenburg (GER)
D-csoport:
Khimki Moscow Region (RUS)
Besiktas Integral Forex Istanbul (TUR)
Zenit St Petersburg (RUS)
VEF Riga (LAT)
Union Olimpija Ljubljana (SLO)
Szolnoki Olaj KK (HUN)
E-csoport:
Lietuvos Rytas Vilnius (LTU)
Banvit Bandirma (TUR)
Krasny Oktyabr Volgograd (RUS)
Partizan NIS Belgrade (SRB)
Hapoel Jerusalem (ISR)
CSU Asesoft Ploiesti (ROU)
F-csoport:
Lokomotiv Kuban Krasnodar (RUS)
Pinar Karsiyaka Izmir (TUR)
Buducnost VOLI Podgorica (MNE)
Ventspils (LAT)
Stelmet Zielona Gora (POL)
PAOK Thessaloniki (GRE)