Archívum - Hírek

Harmadik helyen végzett az Olaj Szombathelyen

2016. 09. 26.

Mindössze két nap közös felkészüléssel a hátuk mögött utaztak a vasi fővárosba a piros-feketék
A hét végén az VII. Horváth Zoltán Nemzetközi Emléktornán vett részt a bajnoki címvédő Szolnoki Olaj csapata, amit a szombathelyi Aréna Saváriában rendeznek meg péntektől szombatig. A fiatalon, tragikus autóbalesetben elhunyt válogatott játékos emlékére megrendezett emléktornán a házigazda szombathelyi Falco mellett a bajnok Szolnoki Olaj, az Atomerőmű SE és a szlovák bajnokság ezüstérmese, a BC Komarno legénysége mérte össze tudását a két nap alatt.

VII. Horváth Zoltán Emléktorna
Szolnoki Olaj KK - BC Komarno 87-95 (29-21, 16-27, 22-23, 20-24)
Szombathely - Aréna Savaria.
SZOLNOK: Kinney 5/3, Vojvoda 10, Barnies 16/12, Borisov 21/9, Wright 10.
Csere: Wittmann 5/3, Popovic, Tóth Á. 7, Eilingsfeld 13/3.

Az első negyed az Olajé volt, a folytatásban azonban feljöttek a Duna-partiak és a nagyszünet előtt már át is vették a vezetést. A fordulás után többnyire a magyar csapat futott az eredmény után. Érződött az összeszokottság hiánya a fehér mezeseken, időnként a támadójáték és a védekezés is hagyott kívánnivalót maga után. A záró negyedben a pontosabban játszó szlovák csapat bebiztosította győzelmét.

A másik ágon a Falco kiütéssel 97-62-re verte az Atomerőmű csapatát. Értelemszerűen szombaton előbb a két vesztes együttes, az Olaj és az Atomerőmű SE találkozott egymással a harmadik helyért folyó csatában.

VII. Horváth Zoltán Emléktorna
Szolnoki Olaj KK - Atomerőmű SE 78-60 (19-22, 21-8, 13-14, 25-16)
Szombathely - Aréna Savaria.
SZOLNOK: Wittmann 8/3, Barnies 7, Popovic 7/3, Eilingsfeld 14, Wright.
Csere: Kinney 11/3, Hajdú 2, Vojvoda 11/3, Tóth Á. 10, Borisov 8/6.

Az első negyed elején felváltva potyogtak a kosarak, negyedóra után azonban néhány ponttal meglépett a Paks. A második negyedben aztán az Olaj szigorított a védekezésén, ez szemmel láthatóan megzavarta a Duna-partiakat. Három perc alatt egy 9-0-s rohamnak köszönhetően meg is fordították az állást. Stojan Ivkovic tanítványai miután elkapták a fonalat, tíz ponttal 40-30-ra vezettek az első félidő végén.

A fordulás után is inkább a küzdelem dominált, az atomvárosi gárda három pontra is feljött, de az Olaj Eilingsfeld János pontjaival újra eltávolodott ellenfelétől, (53-44). A záró felvonásban a láthatóan frissebb Olaj rátett még egy lapáttal bőven tíz pont fölé növelte előnyét, magabiztosan győzte le paksi vetélytársát. Ezzel a piros-feketék szerezték meg a harmadik helyet a Horváth Zoltán Emléktornán. A tornagyőzelmet végül a vendéglátó szombathelyi Falco KC csapata harcolta ki, amely a fináléban 74-61-re legyőzte a Komarno együttesét.

Forrás: Új Néplap - Varga Csaba
A témához kapcsolódó további hír(ek):
Az ötödik helyen fejezte be a 2016/2017-es szezont az Olaj 2017. 05. 21.
Újból kiegyenlítette a párharc állását az Olaj 2017. 05. 19.
A lélektani teher ma este a szolnoki csapaton lesz 2017. 05. 19.
Lépéselőnyben a ZTE 2017. 05. 16.
A negyeddöntő harmadik mérkőzése következik 2017. 05. 16.
Kiegyenlítette a párharc állását az Olaj 2017. 05. 13.
Kötelező javítani! 2017. 05. 13.
Nem sikerült elvenni a ZTE pályaelőnyét 2017. 05. 10.
Ma elkezdődik a rájátszás 2017. 05. 10.
Győzelemmel fejezte be a középszakaszt az Olaj 2017. 04. 30.
Nagy különbségű vereség Körmenden 2017. 04. 27.
Ma este Körmenden lép pályára az Olaj 2017. 04. 27.
Olaj-vereség a Tiszaligetben 2017. 04. 23.
Nincs más út, mint a győzelem 2017. 04. 23.
Kikapott az Olaj Szombathelyen 2017. 04. 19.
Szombathelyen folytatja az Olaj 2017. 04. 19.
Olaj-vereség Fehérváron 2017. 04. 13.
Alba-Olaj rangadó lesz ma este Fehérváron 2017. 04. 13.
Megérdemelt Olaj-győzelem a piros-feketék rangadóján 2017. 04. 09.
A Körmend ellen javíthat az Olaj 2017. 04. 08.
Nem sikerült győzni Zalaegerszegen 2017. 04. 06.
Nyerni megy a címvédő Olaj Zalaegerszegre 2017. 04. 06.
Győzelemmel kezdte a középszakaszt az Olaj 2017. 04. 01.
Rajtol a mezőny a középszakaszban 2017. 04. 01.
Vereség az utolsó fordulóban 2017. 03. 26.
Piros-feketék csatája lesz vasárnap Körmenden 2017. 03. 25.
A hajrában fordított az Olaj 2017. 03. 23.
Hazai pályán az Olaj 2017. 03. 23.
Magabiztos Olaj-győzelem a Tiszaligetben 2017. 03. 19.
Újabb fontos mérkőzés vár az Olaj csapatára 2017. 03. 18.
Nehéz mérkőzésen nyert az Olaj 2017. 03. 16.
Az újonc ellen lép pályára a bajnoki címvédő 2017. 03. 16.
A bajnoki címvédő Olaj legyőzte a kupagyőztes Albát 2017. 03. 11.
Ma este Olaj-Alba rangadó lesz a Tiszaligetben 2017. 03. 11.
Nem várt Olaj-vereség az Atomerőmű otthonában 2017. 03. 08.
Pakson lép ma pályára a bajnoki címvédő Olaj 2017. 03. 08.
Hazai győzelem a megyei rangadón 2017. 03. 04.
Megyei rangadóval folytatódik a küzdelem 2017. 03. 04.
Olaj-győzelem a hűség városában 2017. 02. 25.
A kupahétvége után folytatódik a bajnokság 2017. 02. 25.
Visszavágott az Olaj a nem várt őszi vereségért 2017. 02. 11.
Hazai pályán az Olaj 2017. 02. 11.
Olaj-vereség Szombathelyen 2017. 02. 05.
Újabb dunántúli rangadó vár a bajnoki címvédő Olajra 2017. 02. 05.
Visszavágott az Olaj a ZTE-nek 2017. 02. 02.
Illő lenne visszavágni 2017. 02. 02.
Magabiztos Olaj-győzelem a Tiszaligetben 2017. 01. 28.
Nehéz mérkőzés előtt az Olaj 2017. 01. 28.
Magabiztos Olaj-győzelem a PVSK otthonában 2017. 01. 21.
Pécsett folytatja a honi pontvadászatban az Olaj 2017. 01. 21.
Olaj-győzelem a piros-feketék rangadóján 2017. 01. 14.
Olaj-Körmend rangadó a Tiszaligetben 2017. 01. 14.
Kmezic Zoran az Olaj új vezetőedzője 2017. 01. 09.
Vereség Szegeden 2017. 01. 07.
Csak a győzelem! 2017. 01. 07.
Szolnoki vereség Kecskeméten 2016. 12. 29.
Kecskeméten lép utoljára pályára az Olaj az idén 2016. 12. 29.
Olaj-vereség Kaposváron 2016. 12. 17.
Vojvoda Dávid valószínűleg pályára lép Kaposváron 2016. 12. 17.
Nagy különbségű Olaj-győzelem az újonc Vasas ellen 2016. 12. 10.
Sportkarácsony a Tiszaligetben 2016. 12. 10.
Vereség Fehérváron 2016. 12. 02.
Ma este Alba-Olaj rangadó lesz Fehérváron 2016. 12. 02.
100 pont fölött dobott az Olaj a Paksnak 2016. 11. 19.
Ma este a Paks csapatát fogadja az Olaj 2016. 11. 19.
Szolnoki siker a megyei rangadón 2016. 11. 12.
Megyei rangadó Berényben 2016. 11. 12.
ZTE-győzelem Szolnokon 2016. 11. 06.
Az Olaj a Zetét fogadja 2016. 11. 05.
Nem várt Olaj-vereség Budapesten 2016. 10. 29.
Budapesten vendégszerepel a szolnoki csapat 2016. 10. 29.
Megérdemelt Olaj-győzelem a Falco ellen 2016. 10. 22.
Olaj-Falco rangadó a Tiszaligetben 2016. 10. 22.
Újabb fontos Olaj-győzelem 2016. 10. 15.
Beindul a nagyüzem 2016. 10. 15.
Magabiztos Olaj-győzelem a bajnoki nyitányon 2016. 10. 08.
Rajt előtt az Olaj csapata 2016. 10. 08.
Belépőjegyek 14 éven aluli gyerekek számára 2016. 10. 07.
Teljes az Olaj-keret 2016. 09. 23.
Hétfőn megkezdődik a bérletek árusítása 2016. 09. 06.
Pályára állt az Olaj 2016. 08. 19.
Szolnoki Olajbányász Szolnoki MÁV FC Szolnoki Vízilabda Sport Club Szolnoki Sportcentrum MKOSZ Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kosárlabda Szövetség

Copyright © 2001-2020. Szolnoki Olaj Kosárlabda Klub Kft.