Nincs más út, mint a győzelem
2017. 04. 23.
Vasárnap este hét órakor kiemelten fontos mérkőzést játszik hazai pályán az Olaj
Az Olajnak nincs más útja, mint a győzelem. Több okból is: a ZTE az alapszakaszban egyszer már elkeserítette a címvédőt a Tiszaligetben. Ráadásul a hétvégén budapesti rendőrökkel összebalhézó Norfleet által húzott Egerszeg eltángálta csütörtökön a tartalékos Körmendet. Ezzel pedig a megszerzett győzelmeket tekintve is jobban állt, mint az Olaj.
- Az egérszegiek ellen védekezésben kell összeszedni magunkat, emellett pedig a lepattanózáson lesz a fő hangsúly - nyilatkozta az Olaj "akaratereje", Eilingsfeld János. - Az otthonukban huszonnégy támadó lepattanót kaparintottak meg, erre most fokozottan figyelnünk kell, és meg kell akadályoznunk. Mindenképpen nyerni szeretnénk a két idegenbeli vereség után.
Az erőcsatár által is említett székesfehérvári és szombathelyi vereség alkalmával sem játszott a legkevésbé sem alárendelt szerepet a csapat. Ám a dobásbiztonság - leginkább a hárompontosok esetében - meg sem közelítette a szezonátlagot. Vagyis, csak az irányzékkal voltak apróbb problémák. Az ilyesmit pedig hazai pályán könnyebben ki lehet javítani. Több, önmagában is érdekesnek ígérkező párharcra is le lehet bontani az esélyeket. Vojvoda és Ubilla, Pavlicevic és Norfleet, vagy éppen Andric és Drungilas egymásnak feszülése is rejtheti a győzelem kulcsát. Ugyanakkor mindkét csapatban vannak olyan magyar játékosok is, - a fentebb említett Vojvoda Dávid e tekintetben extra külföldiként értendő - akik kiemelkedő teljesítménye nem is számítana igazán nagy meglepetésnek. Eilingsfeld János és Szabó Zsolt szükség esetén el tudja ütni egymást és egymás között a mérkőzésidőt.
Forrás: Új Néplap - Gutai István